Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.06.

Gáspár Bea megbánta a gyomorműtétet?

Őszintén beszélt arról, mi történt vele a műtét óta.

Szerző Ripost

Orvosa cukorbetegségre figyelmeztette Gáspár Beát, aki tudta, hogy saját erejéből már nem tud megálljt parancsolni a hízásnak, így a gyomorszűkítő műtét mellett döntött két éve. Hogy azóta mit tapasztalt, arról a Story magazinnak mesélt.

Fotó: TV2

„Örülök, hogy megálltam a hízásban, a műtét nélkül ez nem sikerülhetett volna. Azt azonban nem árt tudni: a gyomor képes valamennyire újra kitágulni, már csak a folyadékbevitel miatt is, így azzal számolni kell, hogy visszajön pár kiló” - mondta Bea, aki szerint kevés túlsúllyal még lehet boldogan élni, ha az egészséget nem veszélyezteti. „Nekem tökéletes a vércukorszintem, pedig a műtét előtt a pajzsimirigyproblémám miatt már kezdődő cukorbetegségre figyelmeztettek az orvosok” - magyarázta.

Van, amit sajnál

„Ha valamiért mégis megbántam, az éppen az ízlésem, ami sokat változott. Siratom a csípős ételeket, amelyeket annyira szerettem régen, és nem tudok már olyan nagy adagokat sem enni” – mondta Bea, aki mivel imád főzni, így enni is, de erre lehetősége is van, hiszen sokszor hívják zsűrizni. Arra azonban figyel, hogy csak néhány falatot egyen, azt is lassan, mert máshogy nem szabad.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Mókusszerűvé vált Jennifer Aniston arca: plasztikai sebész magyarázza el az okokat

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül