Létrehozva: 2022.11.07.

Könnyekben tört ki Liptai Claudia lánya, amikor elmondták neki: Kistestvére lesz

A műsorvezető és férje mindenre felkészültek a bejelentés előtt, ezért gondosan választották meg a helyszínt és az időpontot.

Szerző Ripost

A mai napig kristálytisztán emlékszik arra a pillanatra Liptai Claudia, amikor lányával, Pankával megosztották az örömteli hírt: kistestvére lesz. „Örökre emlékezni fogok rá, hogy hogyan reagált Panka, amikor elmondtuk neki Marci érkezését." 

Fotó: Sláger FM

"Külföldön voltunk, ami jó választásnak bizonyult, mert nem tudott messzire futni a hír hallatán” – mondta viccelődve a műsorvezető, aki számított arra, hogy a reakciók vegyesek lesznek. „Panka kicsit kiborult, sírni kezdett, ami nem lepett meg, hiszen egy ilyen változás bejelentésénél benne van ez is."

Ő azonban leginkább azért sírt, mert féltett. Tudta, hogy nem vagyok már húsz éves és azonnal átvillant az agyán, hogy most mi lesz velem, velünk

– árulta el Liptai Claudia, aki ügyelt arra, hogy Panka megkapja a megfelelő lelki támogatást. „Elképzelhető, hogy később az is szöget ütött a fejében, hogy ezzel megszűnik az 'egyeduralma', mindenesetre a barátnője a közelben volt, így hagytuk, hogy az ő vállán is kisírja magát – idézte fel a történteket a műsorvezető, aki boldog, büszke kétgyermekes édesanya. "Panka nagyon szereti Marcit és fordítva is igaz ez, de az utóbbi időben szintet lépett a kapcsolatuk. Marci már nem az a tutujgatni való kisbaba, ha úgy van, megmondja a magáét Pankának és bizony visszaszól. Egyre izgalmasabb látni, hogy hogyan nőnek fel és miként reagálnak egymásra – mondta a 95.8 Sláger FM-en hallható ÉdesKettes-ben Liptai Claudia

A beszélgetés itt érhető el. 

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"