Létrehozva: 2022.12.21.

Csisztu Zsuzsa: Élőben, közelről egészen fantasztikus élmény volt

Csisztu Zsuzsa a helyszínen szurkolt az argentinoknak. A sportszakember ennél jobb döntőt el sem tudott volna képzelni. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség nemrég megválasztott alelnöke szerint Messit nem lehet és nem is kell senkihez hasonlítani. A műsorvezető Ronaldóról is elismerően nyilatkozott.

Szerző H.A.

„Szerencsések lehetünk, hogy ebben az érában láthattuk ezt a zsenit játszani. Élőben, közelről egészen fantasztikus élmény volt” – ezt mondta Csisztu Zsuzsa a Ripostnak Lionel Messiről

Csisztu Zsuzsa a vb-ről beszélt a Ripostnak.
Fotó: Instagram

A jogász, műsorvezető a helyszínen szurkolt, nem titkolta: Argentínának. Azt mondta, ennél fordulatosabb, jobb forgatókönyvvel megírt döntőt nem kívánhattunk volna. 

Egészen elképesztő harc dúlt a győzelemért, a tizenegyes párbajig. Örültem, hogy az argentinok ezt idegekkel így bírták. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy Messi végül is felért a szakmai csúcsra. Azt gondolom, hogy ez az ő tehetségéhez, és az egész pályafutásához méltó, így a döntő  káprázatos élmény volt. Őt nem kell hasonlítani senkihez, mindenki egy önálló entitás. Maradonához, Puskáshoz, Peléhez nem lesz hasonlítható senki, más a kor és mások a kihívások, nyilván a foci az mindig foci lesz. Messi egy korszakos alakja a világ labdarúgásának. Láttuk őt már kedvetlenül játszani, gyengébben szerepelni világbajnokságon, most viszont úgy tűnt, minden összeállt, a csapatával oda-vissza kiszolgálták egymást, megérdemelten lettek a világ legjobb csapata.

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) nemrég megválasztott alelnöke a portugálok megkopott fényű szupersztárjával kapcsolatban is rendkívül elismerően nyilatkozott.

Cristiano Ronaldo nagyságához továbbra sem férhet kétség. A válogatott az nem egy ember, több emberen múlik a győzelem. Messi nélkül nem nyert volna az argentin válogatott, de egy ilyen csapat is kellett ahhoz, hogy Messi eljusson a világbajnoki címig, a kapusuk is parádés volt. Ronaldo tényleg talán egy még önállóbb entitás, talán még jobban kilóg a csapatából, ami okozhatott némi nehézséget. Láttuk viszont, hogy elviselte azt is, hogy ha a kispadra tették vagy lecserélték. Ez egyszerűen így alakult, de én abszolút meg tudom érteni az ő frusztráltságát. Ugyanígy százmilliók csodálták ezt a fiatalembert az elmúlt években és évtizedekben, az a tökéletességre törekvés, a focinak az a mindenek fölött álló imádata, a szerepelni akarás, a győzni akarás, végül is most is ez az, ami adott esetben a frusztrációt okozza neki, hogy ebben már nem részesülhet száz százalékban. Hogy ez azért van, mert ő maga is fárad idővel vagy egyszerűen nem kapta meg a bizalmat vagy a kettő együtt, nem lehet tudni. Szerintem a kettő együtt. Akik eddig sem szerették a Ronaldót, azok ezekbe még jobban belekapaszkodnak, akik szerették, azoknak ez egy kicsit fáj, talán egy kis csorba esik azon a képen, amit Ronaldóval kapcsolatban felépítettünk. Nem lehet elfelejteni az aranylabdákat, azt, hogy ez a fiatalember Európa-bajnok lett Portugáliával, és hogy mi mindent ért el a Real Madriddal és milyen elképesztő fejezetei voltak az ő pályafutásának.

A sportszakember úgy fogalmazott lapunknak, voltak kérdések a világbajnoksággal kapcsolatban, de ahhoz képest, hogy ez mekkora erőfeszítés egy országnak, szerinte Katar jól vizsgázott. 

„Voltak kisebb-nagyobb fennakadások bizonyos dolgokban, a metró rendszere például épp a döntő napján egy kicsit összeomlott, az rémisztő volt, kissé beszorultam a tehetetlen tömegbe, de bárhol a világon nagy feladat lenne egy világbajnokság logisztikája. A stadionok körül és a stadionokban minden rendben volt, mindent meg lehetett találni. Egy apartmanban laktam egy felújított óvárosi részben, ott nagyon komoly vb-hangulat volt. Nemzetközi drukker csoportok, táncosok, pop-up afrikai zenészek csaptak hatalmas bulit az utca közepén. Az egésznek egy nagy, nemzetközi olvasztótégely hangulata volt.”

Csisztu Zsuzsa otthonosan mozog a világsztár sportolók között, sok emlékezetes interjúja volt. Csak hogy néhány nevet említsünk: beszélgetett Mika Häkkinen-nel, Carl Lewis-zal, Mark Spitz-cel és Szeles Mónikával is, Michael Schumacherrel többször is készített interjút. 

A sportolói múltam mindig egyfajta hidat képzett számomra az interjúalanyok és köztem. Egészen közel tudtam férkőzni hozzájuk lelkileg is, értékes beszélgetések születtek. A foci világa még egy kicsit talán zártabb, a labdarúgásból érkező embereknek könnyebb dolga van. Most is azért jöttem-mentem a különféle FIFA rendezvényhelyszínek között, szálláshelyeken, hatalmas korábbi sztárokkal találkoztunk. Dzsudzsák Balázzsal csináltam kint egy nagy interjút, ő is egy olyan összejövetelen volt, ahol Luís Figotól kezdve Roberto Carloson át mindenki ott volt, még Usain Bolt is.”

 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Véget ért egy fejezet: visszavonták az egyik koronavírus-vakcinát

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka