Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.04.

Itt a vége! A bíróságon folytatja Szorcsik Viki és Mischinger Péter

Azt nem mondhatjuk, hogy Péter nem volt türelmes a színésznővel szemben. Viki most kénytelen lesz bizonyítani valamit, ami meg sem történt...

Igazi sztárdömping lehet valamelyik fővárosi bíróságon, ahol hamarosan kezdetét veszi a Szorcsik Viki - Mischinger Péter ügy. Az egykori exatlonos nem a levegőbe beszélt, amikor december közepén egy, a Borsban is megjelent nyílt levélben szólította fel a színésznőt, hogy nyilvánosan, nagy plénum előtt kérjen tőle bocsánatot és ismerje el, hogy hazudott, amikor őt előszőr a Farm VIP előtt, majd más fórumokon is erőszakos viselkedéssel vádolta meg. Péter ennek elmaradása esetén egy rágalmazási pert helyezett kilátásba, de Szorcsik Vikit ez nem hatotta meg, sőt, azóta több fórumon is megismételte az egykori játékostársa ellen felhozott, mindenkihez méltatlan vádakat.

Fotó: Ripost

Nos, a türelmi idő kedden lejárt, hiszen Péter és az ügyvédje számára is világossá vált, hogy a színésznőnek esze ágában sincs elismerni az igazságot és belátni, hogy a vádjaival teljesen egyedül maradt, hiszen ember, de még technika sincs arra, hogy igazolni tudja mindazt, amit Mischinger Péterről állít. A kamerák, de még a mikroportok sem rögzítettek semmilyen bántó megjegyzést Péter szájából és szép sorban a Farm VIP játékosai is kiálltak mellette, vagyis nyilatkozatokban erősítették meg a gyanút, hogy Szorcsik Viki csupán kitalálta az általa sérelmezett szituációt. Péter szerdán a Dikh Rádió élő műsorában, Völgyi Zsuzsi és Maka Gyuszi vendégeként jelentette be, hogy beadták a keresetet, vagyis Szorcsik Vikinek ott kell majd bizonyítania állításait. Ebben a perben pedig szinte biztosan jut majd szerep a Farm VIP stábtagjainak és persze a hírességeknek is, akik eddig is Péter pártját fogták, vagyis élhetünk a gyanúperrel, hogy a bíró előtt sem fogják megerősíteni, hogy az egykori exatlonos fenyegetően lépett volna fel a színésznővel szemben. 

 

A Ripost a Süss fel nap című műsor szünetében beszélgetett a játékossal

 

"Jelenleg ott tartunk, hogy az ügyvédem beadta az iratokat, erről megkaptam a hivatalos papírokat, vagyis elindult a rágalmazási ügy. 

Én annak örültem volna, ha Viki belátja, hogy miért probléma az, amit rólam állított, de nem így lett.

 Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy éppen itt, a Dikh Rádióban kaptunk mindketten lehetőséget arra, hogy nyilvánosság előtt beszéljünk, de én úgy döntöttem, hogy nem adok neki teret arra, hogy kiforgassa a szávaimat, ő pedig külön-külön nem vállalta a beszélgetést, vagyis visszamondta" - kezdte Mischinger, aki szerint a színésznő most sértve érzi magát, ezért nem hajlandó kimondani az igazat. 

"Ahogy én ismerem Vikit, ő most borzasztóan sértődött és nem is érti, mi is ez az egész. Ezen felszívta magát és ezért is lépett vissza. Ahogy én látom, ő ezt a személye elleni támadásnak érzi, de valójában nem erről van szó. Én azért harcolok, hogy ez a jelenség ne váljon normálissá, és úgy tűnik, hogy ezzel én vérig sértem. Ugyanakkor nagyon kellemetlen, hogy ő azóta is ismétli önmagát, sőt olyan újabb valótlan állításokat ránt elő, amiket a fejemre próbál húzni. Gondolok itt arra, hogy állítása szerint engem kizártak az Exatlonból agresszió miatt. Ez nem így történt, sőt abban az évadban, melyben a feszültségem volt, én maradtam bent legtovább a kihívók közül" - magyarázta lapunknak Péter

Fotó: Ripost

 

Mit mondanak a a Farm VIP játékosai? 

Völgyi Zsuzsi mindent elkövetett, hogy amolyan bekeltetőként vegyen részt az elfajult vitában. 

"Az a helyzet, hogy kicsit furcsán érzem magam, miközben csak kapkodom a fejem a témában röpködő cikkeket olvasva.

 Én ugyanis, ahogy a jelek szerint senki más sem, nem voltam ott, amikor a Viki által elmondott dolgok történtek, vagy éppen nem történtek. Igazságot tenni nem tudok, de a béke pártján még állhatok. Ezért is döntöttem úgy, hogy Vikit is és Petit is meghívom a napokban induló rádióműsoromba, ahol lehetőséget kapnak arra, hogy tisztázzák és békésen rendezzék a vitájukat, ami szerintem mindkettőjükhöz méltatlan. Az már biztosnak tűnik, hogy január elején mindkettőjükkel beszélgetek majd egy-egy külön napon a Dikh Rádió stúdiójában, de már arra is tettem kísérletet, hogy egyszerre legyenek jelen" - mondta korábban az énekesnő

Fotó: Bánkúti Sándor

Vajtó Lajos is Péter mellé állt. 

"Soha senkivel nem volt tiszteletlen vagy fenyegető. Még úgy sem, hogy Viki folyamatos nyomás alatt tartotta őt, aminek mindannyian a tanúi voltunk. Ilyenre még a nyersanyagban sem lehet példát találni, vagyis szó sincs arról, hogy azt, amit Viki állít, kivágták volna. Péter még azért is bocsánatot kért tőle, amit el sem követett" - mondta a Farm VIP piros csapatának vezetője nem sokkal a botrány kirobbanása után

ifj. Schobert Norbi, Farm VIP
Fotó: TV2

Ifj. Schobert Norbert ma már sajnálja, hogy bedőlt Szorcsik Viki színjátékának. 

"A farmon rengetegen hittük azt, hogy Peti valami olyasmit mondott, ami nagyon durva, mert Viki olyan szinten kiborult, mintha összedőlt volna a világ, vagy legalább megettük volna a vacsoráját. Visszanézve rájöttem arra, hogy Péter semmi sértőt nem mondott neki. Csak annyit, hogy mosd ki a füledet... De ebben szerintem semmi sértő nincs, de Viki még később is azt mondogatta, hogy ő sosem tudna ilyen erőszakossá válni.

 Úgy állította be Petit, mintha  a világ leggonoszabb embere lenne, és emiatt őt sokan meg is hurcolták, ami miatt nagyon sajnálom

 - fejtette ki véleményét a Farm VIP idei szériájának győztese. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: az Oroszlán falakat tör át, a Ráknak meg kell védenie magát

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül