Létrehozva: 2023.03.09.

Meglepő felvételt került elő G.w.M - ről

Már diákként tudta Varga Márk, hogy rapper lesz. Már az általános iskolában is a most ismert művésznevét, a G.w.M-et használta.

Szerző Prac Lee

Iskoláskori felvétel került elő G.w.M-ről! A rapperként befutott fiatal férfi az élet császárának érezheti magát. Szerelmi élete és karrierje is szárnyal: utóbbit már egész fiatal kora óta építgeti.

Nemrég feleségül vette az ex szépségkirálynő Kulcsár Edinát, néhány hét múlva pedig közös kislányuk is megszületik. Bár a fiatal szerelmeseket sok bántás éri a közvélemény részéről, ők ezzel nem foglalkoznak, maximálisan csak saját boldogságukra koncentrálnak, hiszen ami köztük van, az elmondásuk szerint mindent felülmúló szerelem. 

Márknak emellett a zenei pályafutása is szépen alakul, videó-klipjei rekordnézettségnek örvendenek a videómegosztó oldalakon. A mindössze 26 éves rapperről most egy rajongója osztott meg egy videót a TikTok-on, amiből kiderül: gyakorlatilag gyerekkora óta rapper pályára készült. Barátaival egymást támogatták a zenei pályán és élet nehézségein is átsegítették egymást. 

Az említett felvételen a tizenéves Márk látható, feltételezésünk szerint általános iskola felső tagozatban. A már akkor is a G.w.M művésznevet használó Varga Márk így nyilatkozott:

Iskolába járok, de szeretünk zenélni, szinte ez az életünk, benne van a vérünkben a zene. Toljuk egymást előre, ahol csak tudjuk" – mondta a rapper, aki nyilván a szintén rapzenével kacérkodó barátaira, iskolatársaira célzott.

 

 

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján - kép

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka