Létrehozva: 2023.03.15.

Gyászol a Madách Színház

A Madách Színház tudatta, hogy elhunyt Tarr Mari, a leghíresebb magyar színházi súgó. A számos állami díjjal kitüntetett színházi szakember 89 éves volt.

Tarr Mari 55 éven át dolgozott a Madách Színházban, 80. születésnapján, 2014 januárjában köszönt el a napi színházi munkától, de a színháztól sohasem. Mesék a súgólyukból című estje rendkívüli sikert aratott a színházrajongók körében, hiszen úgy mesélt a mesterségéről, valamint a kulisszák világáról és szereplőiről, ahogy senki más. Az előadásban állandó társa Dunai Tamás volt, akivel az egész országot, sőt, a határon túli magyarlakta területeket is elvarázsolták a történeteikkel, amelyeket aztán könyvbe is foglaltak. Tarr Mari hívő emberként bejárta szinte az összes Mária-kegyhelyet, és Jézussal való beszélgetéseit a nézőkkel is meg akarta osztani. Ezért 2012-ben Pándy Piroska operaénekesnővel készített előadást a Szűzanya tiszteletére, Ave Maria címmel. 

Tarr Mari azt mondta, súgó kétféle módon lesz valakiből: vagy színész akar lenni és jobb híján választja ezt, vagy véletlenül odakeveredik. Ez utóbbi volt Mari, aki díszlettervező férje, id. Tarr Béla kísérőjeként került a színházba, ahol épp hiányzott egy súgó. A súgó szakma rendkívüli ritmusérzéket és empátiát követel művelőjétől, hiszen előbb kell tudnia, hogy a színész hibázni fog, minthogy az megtörténne. Tolnay Klári egyszer azt mondta neki: Mari, te legalább akkora művész vagy, mint mi, csak téged nem lát a közönség. 

Akik ismerték, tudják, hogy Tarr Mari valóban művész volt, és most visszaadta lelkét Teremtőjének. Családja és barátai Pannonhalmán kísérik majd utolsó útjára. Tarr Mari emlékét szeretettel megőrizzük

- olvasható a közleményben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát