Létrehozva: 2023.03.06.
Módosítva: 2023.03.06.

Újabb filmszerepben brillírozik Tóth Andi

Tóth Andi ezúttal egy kisjátékfilmben bizonyítja be, hogy színésznőként is megállja a helyét.

Április elsején kerül bemutatásra az igencsak izgalmasnak ígérkező magyar kisjátékfilm, amelyet Bánszki Kristóf álmodott meg. A Szelfi Egyetem két főszereplője Nagy Blanka (Anabell) és Pribelszki Norbi (Rómeó), ám a mellékszereplők között nagy nevek is feltűnnek, mint Elek Ferenc, Varga Izabella vagy Tóth Andi.

tóth andi
Tóth Andi jelenleg a Sztárban sztár mentoraként véleményezi a produkciókat Fotó: TV2

Az énekesnő az elmúlt években bebizonyította, hogy amihez csak nyúl, arannyá válik. Egyedülállóan népszerű a dalaival, melyeket szinte kivétel nélkül bombasikerként könyvelnek el. Emellett bezsebelte a Dancing with the Stars nyertesének járó címet, néhány évvel ezelőtt a Sztárban sztár döntőig menetelt, most pedig mentorként véleményezi a jobbnál jobb produkciókat. Andi a filmvásznon a Szelfi Egyetem egyik szereplőjeként tűnik fel, ezért amellett, hogy a film egyik betétdalának társszerzője és közreműködője, színészi tehetségét is megcsillogtatja. A fiatal énekesnőnek nem ez az első filmes munkája, a nemrégiben a TV2-n elstartolt Hazatalálsz című sorozatban is brillírozik, mint szereplő. A Szelfi Egyetem történetében Vandát alakítja, akinek feltett szándéka, hogy legalább olyan híres legyen, mint az influenszerként hasító Anabell.

Pribelszki Norbi és Nagy Blanka
A kisjátékfilm többek között arra a kérdésre is keresi a választ: az emberek vajon mi mindent képesek megtenni a sikerért Fotó: HBO

Fontos és aktuális témákat boncolgat

Az HBO-n bemutatkozó Szelfi Egyetem két főszereplője egy szerelmes pár, akiket az ország a leghíresebb és legsikeresebb influenszerekként tart számon. A fiatalokat mindenki irigyli, már csak azért is, mert hatalmas népszerűségnek örvendenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy csupán valamivel több mint 12.000 feliratkozó hiányzik ahhoz, hogy elmondhassák magukról, egymilliós követőtáboruk van. 
A Pribelszki Norbi által megformált Rómeó egy nap komoly lépésre szánja el magát: mielőtt a szerelmével, Anabellel beülnének egy romantikus mozira, a lány popcorn-os dobozába jegygyűrűt rejt, majd a nézőtéren a telefonok kameráinak kereszttüzében féltérdre ereszkedik és megkéri a kezét. Azt, hogy miért döntött így és mindez miért vezet ahhoz, hogy az életük rémálommá változik, arra a film további jelenetei adják majd meg a választ. 


 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő