Létrehozva: 2023.05.16.

Harcosból lett filozófus – Saját örömére írja könyveit és verseit Növényi Norbert

A 66 éves olimpiai bajnok birkózót, színészt, pankrátort köszöntöttük születésnapja alkalmából. Növényi Norbert az elmúlt években rengeteget változott: a zord és erős külső, ma már egy költőt, filozófust takar.

Hétfőn töltötte be a 66. életévét Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, színész, pankrátor. A sportoló persze nem hagyta el magát, a mai napig aktívan edz, és figyel az egészségére. Nem is csoda, hogy jó pár évet letagadhatna korából. Mint mondja: a kor számára egy állapot, amit nekünk kell megtölteni értékekkel.
„Boldog vagyok, örülök, hogy megéltem ezt a kort. Mindig is volt részem hullámvölgyekben, ám a sport megtanított arra, hogy ezek az élethelyzetek folyamatosan változnak és mindig küzdeni kell. Egy dolog számított és számít a mai napig, hogy szerető család vesz körül” – kezdte Növényi Norbi a Ripost megkeresésére.

Rendszeresen ír, három könyve is megjelent már Fotó: Bencsik Ádám

 

Sokkal filozófikusabb a szemlélete

Növényi Norbert bevallotta: az idő múlásával az ő gondolkodása is megváltozott, és másként látja az életét. Korábban is említette, mindig vannak nehezebb és jobb időszakok az életében, de saját bevallása szerint nem bántódik meg, ha valami rosszat hall vissza magáról. 

Szerencsére már túl vagyok egy szomorú időszakon. Már úgy vagyok vele, hogy minél nagyobb a tehetsége, vagy a sikere egy embernek, annál több lesz az irigye. De már nem vagyok hajlandó velük foglalkozni. Abban hiszek, hogy a jó emberek szavai és tettei összecsengenek. Világ és az élet arra tanított, hogy az élet egy tanító. A küzdelem csak egy része, de a boldogság, és a támogatás a fontos. Ha te boldog vagy, akkor a környezetedben is mindenki jól fogja magát érezni

– mondta el a véleményét az olimpiai bajnok, aki azt is hozzátette, hogy nagyon megváltozott a világ és az emberek közül sokan ma már nem merik kimutatni az érzéseiket sem.
Norbi ezen gondolatok ihletésére is írja verseit és könyveit, ahogy mondja a saját örömére.

Növényi Norbert
Hisz abban, hogy az élet a tanulásról és a fejlődésről szól Fotó: Markovics Gábor / Ripost

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A világ egyik legszebb túrája a híres, két sziklafal közé szorult kőtömbre vezet

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát