Létrehozva: 2023.05.26.

Opitz Barbi barátja elárulta: Ő most boldog!

Az énekesnő egyik legjobb barátja úgy látja, nem kell aggódni Barbi miatt.

A napokban az énekesnő egy nyilvános eseményre volt hivatalos, ahová a barátja, Albert is elkísérte őt. Az elmúlt napok botránya láthatóan megviselte őket, minden erejükkel igyekeznek kitartani egymás mellett. 

Barbi újra szerelmes, a családja nem nézi jó szemmel a kapcsolatot
Fotó: Bors

"Barbi jól érzi magát!"

Az énekesnő és a családja egymásnak feszültek, édesapja Tamás és nővére továbbra is azt állítja, hogy Barbi veszélyben van a fiú mellett. A fiatalok is kitálaltak, az énekesnő szerint egész életében tűrnie kellett, hogy édesapja megalázta őt, Albert pedig azt állítja, Tamás minden erejével azon volt, hogy elmarja őt a lánya mellől. Barbi egyik közeli barátja a Bors megkeresésére nyilatkozott és elmondta, mit gondol. 

Maximálisan támogatom őt mindenben. A szüleit  nem ismerem személyesen, de Barbival napi szintű kapcsolatban vagyok. Nekem ő nagyon fontos és az a lényeg, hogy jól legyen és jól érezze magát

 – kezdte a magyar Ken Baba, azaz Einwiller Gregor, akitől elmondta azt is, hogy látja Barbi és Albert kapcsolatát.

Én azt látom rajta, hogy Barbi jól érzi magát vele és tényleg boldog!

 – jelentette ki Greg, eloszlatva ezzel azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az énekesnő toxikus párkapcsolatban él Alberttel. Egyelőre nem tudni, pontosan mi zajlik az énekesnő lelkében, de egy biztos: az idő erre is választ ad majd.

Hogyan jutottak idáig?

A lavinát Barbi bejelentése indította el. Az énekesnő szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba a párkapcsolatáról szóló hírek és pletykák kapcsán. 2022 karácsonyán édesanyja és testvére aggódva kérték a rajongókat, hogy ha bárki bármit tud a lánya hogy- és hollétéről, tájékoztassa őket, mert a barátja Serleg Albert feltehetően elrabolta őt.  A lány a nemrég tett bejelentésében azt állította, szó sem volt elrablásról, az egész csak egy félreértés, majd elárulta, hogy egy ideje újra egy párt alkotnak Alberttel.
Miután Barbi édesapja tudomást szerzett erről, éktelen haragra gerjedt és egy TikTok videóban számon kérte őt, miközben kitálalt az akkor történt eseményekről. 


 

 

origo.hu

Még az RTL Klub baloldali propagandistái számára is kínos, hogy Magyar Péter internetblokkolónak nézett egy adóvevőt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt