Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.01.

Megkapta a vágyott szakmai sikert Peter Srámek

Kilenc éve van a zenei pályán Peter Srámek, de sokszor úgy érezte, nem értékelik munkásságát. Most végre megtört a jég és kezébe vehette eddigi legnagyobb elismerését: a Fonogram-díjat.

Peter Srámek élete legjobb döntését hozta meg, amikor 2014-ben úgy döntött, elindul a TV2 Rising Star című zenés vetélkedőjén, és Magyarországra költözött. Külföldi fiatal férfiként, kevés magyar nyelvi tudással, senkinek sem egyszerű a beilleszkedés, ám a szlovák származású énekes úgy érezte, nincs vesztenivalója, és a siker iránti vágy sokkal erősebben buzogott benne, mint hogy esélyt se adjon magának. Tisztában volt vele, hogy az éneklés nem egy könnyű mesterség, ahol időnként az irigyekkel, a rosszindulatú emberekkel is meg kell küzdeni.

Peter Srámek
Mindig arra vágyott, hogy a szakma is elismerje munkásságát Fotó: Astro / Peter Srámek

 

Édesanyja elsírta magát

Petert kilenc éve imádja a közönsége, és több műsorban is sikereket ért el, de a szakmai elismerést még váratott magára. Egészen idáig! Ugyanis múlt héten szombaton átvehette – első szlovákiai előadóként – a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjat, mégpedig a néhány hónappal ezelőtt megjelent A Király című albumáért. Az énekes meghatódva mesélt a Borsnak érzéseiről és hogy mit jelent számára ez az elismerés.

"Hatalmas megtiszteltetés számomra ez a díj, mert kilenc éven keresztül készítettem a dalokat, a lemezeket és jártam az ország minden részén, de a szakmától mégsem kaptam elismerést. 

Nem tagadom, nagyon vágytam rá és mindig vártam a percet, amikor jön az idő, amikor engem is végre elismernek. Ez most megtörtént! 

Boldog vagyok, mert érzem a sok őszinte gratulációból, hogy velem örülnek a kollégák, az ismerősök és a rajongóim. Megnyugodtam, mert most már biztos vagyok benne, hogy jó úton haladok. Visszaigazolás nekem, hogy érdemes volt rengeteg energiát, időt belefektetni a munkámba" – mondta a boldogságtól repesve.

"Nagyon sokan gratuláltak, rengeteg üzenetet kaptam. Olyan emberektől is, akiket szeretek, tisztelek és akikre felnézek. Amikor édesanyámnak elmondtam a jó hírt, elsírta magát. Büszke rám, és boldog, mert tudja, hogy mennyit dolgoztam ezért" – mondta mosolyogva az énekes.

Peter Srámek Fonogram-díj
Szakmai elismerése méltó helyet kapott lakásában Fotó: Peter Srámek

 

„Ma már a filmeket is magyarul nézem”

Peternek azért különösen fontos ez az elismerés, mert volt, amikor kritikával illeték, és mint minden előadó, ő is kapott hideget-meleget –persze a rengeteg szeretet mellett – munkásságáról. Ennek ellenére egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja a nagy álmát.

Előfordult, hogy úgy éreztem, a szakma nem különösebben figyeli a munkásságomat, őszintén szólva rosszul esett, de bíztam benne, hogy ez egyszer megváltozik.

A rajongóim mindig mellettem voltak, és a legnagyobb visszaigazolás számomra az emberek szeretete. Ez vitt előre! Kilenc évet váram, de megvan. Mindig tudni kell megújulni, talán ez a titka, hogy hosszú távon fenn tudjon maradni egy előadó. Amikor Magyarországra jöttem, nem beszéltem jól a nyelvet, de megtanultam. Ma már a filmeket is magyarul nézem, sőt még olvasni is szoktam. Befogadtak, soha nem éreztem azt, hogy nem tartozom ide. Ezt mindig igyekeztem meghálálni, és büszke vagyok, hogy itt élhetek" – fűzte hozzá az fiatal énekes.

Peter Srámek
Igyekszik nem foglalkozni a rosszindulatú megjegyzésekkel Fotó: Peter Srámek

 

Rengeteg kritikát kapott

Peter nagyon büszke arra, hogy őt választották ki arra, hogy a Zámbó Jimmy életét feldolgozó fikciós filmsorozatban az énekes dalait elénekelhesse. A megjelenés után különösen sok kritikát kapott, de már nem foglalkozik ezzel, ám a véleménye mint mindenről, erről is megvan.

A rosszindulatú embereknek azt a sok energiát, amit a kritizálásomba fektetnek, értékes dolgokra kellene fordítani, és akkor ők is eljutnak oda, ahova nekem sikerült 

Én csak előre nézek és még többet szeretnék visszaadni azért a sok szeretetért, amit eddig kaptam. Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és amire mindig is vágytam"– zárta gondolatait Peter.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül