Létrehozva: 2023.06.30.

Gigászok harca: Elon Musk és Mark Zuckerberg gladiátorként csaphat össze a római Colosseumban

A két médiaguru látványos helyszínen feszülhet egymásnak. Korábban nagy csatákat tartottak itt.

Úgy néz ki, hogy döntés született arról, hol rendezik meg Elon Musk és Mark Zuckerberg összecsapását. Korábban már több helyszín is felmerült, mint például Las Vegas, de most komoly lépések történtek az ügyben.

Elon Musk hamarosan megmérkőzhet Mark Zuckerberg-el Fotó: Pixabay.com

Ugyanis egy olasz kormánytisztviselő felvette a kapcsolatot a Facebook atyjával, aki azzal a javaslattal ált elő, hogy rendezzék meg a meccsüket a római Colosseumban, ahol egykor igazi gladiátorok küzdöttek meg egymással. Úgy tudni, hogy a kulturális miniszter néhány nappal ezelőtt tényleg megkereste Mark Zuckerberg-et, hogy a meccset ezen a történelmi helyen bonyolítsák le.

A TMZ forrásai úgy értesültek, hogy mindkét fél nyitott arra, hogy a Colosseumban játszák le az összecsapást. Sőt úgy tudni, hogy a Facebook-vezér emberei felgyorsították az eseményeket és már továbbították is az üzenetet az UFC elnökének, aki gyorsan felvette a kapcsolatot az olasz miniszterrel.

KÜLFÖLD

Elon Musk életfogytiglani börtönre ítélné, aki gyerekeken végez nemváltó műtétet

Az üzletember egyértelműen állást foglalt a kérdésben

KÜLFÖLD

Elon Musk életfogytiglani börtönre ítélné, aki gyerekeken végez nemváltó műtétet

Az üzletember egyértelműen állást foglalt a kérdésben

Az egyelőre nem világos a Musk kontra Zuckerberg meccs hol zajlana pontosan, de az már biztos, hogy nem marad el, és a római helyszínnél nem is lehetne jobbat találni.

Több száz éve nem rendeztek itt eseményt

A Colosseum kapcsán egy közel kétezer éves helyszínről beszélünk, amit napi szinten turisták százezrei látogatnak meg Rómában. A Colosseumban több száz éve nem tartottak nagyszabású eseményeket, valamint a színházon belül is csak néhány százan férnek el.

Utoljára Sir Paul McCartney lépett fel a Colosseumban, még 2003-ban egy exkluzív jótékonysági koncert alkalmával, amelyen 400 ember vett részt. Ezt leszámítva azonban minden koncertet az épületen kívül tartottak meg - emlékeztet cikkében a TMZ.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát