Létrehozva: 2023.07.02.

Újabb felvétel bizonyítja Opitz Barbi és kedvese igaz szerelmét

Hiába minden nehézség és az apja fenyegetései, a két fiatal kapcsolata erősebb, mint valaha.

Opitz Barbi élete az utóbbi időben leginkább egy venezuelai telenovellához hasonlít, amióta tavaly karácsony előtt rejtélyes módon eltűnt a szeretet ünnepe előtt. 

Fenekestől felfordult Opitz Barbi élete / Fotó: Végh István

Mivel órákon keresztül senki sem találta, és a legutolsó információ az volt róla, hogy összeveszett a kedvesével, Alberttel, a lányt a testvére és az édesanyja is keresni kezdte, majd értesítették a rendőrséget. Végül az egyenruhások találták meg egy lakásban. Barbi az események után pár nappal igyekezett tisztázni a helyzetet és főleg a kedvesét, aki ellen egyébként rendőrségi eljárás is indult, garázdaság miatt. Barbi azt állította, hogy a fiú sosem bántotta őt, a szerelmük tiszta és békés, nincs ok arra, hogy féltsék Alberttől.

Barbi apja éktelen haragja gerjedt

Az énekesnő apját, Tamást azonban nem győzték meg Barbi szavai, valóságos hadjáratot indított saját lánya és annak választottja ellen, azzal is fenyegetőzött, hogy jó alaposan elveri Albertet. A taktika azonban nem nagyon vált be, Barbi ugyanis egy díjátadó gálán is megjelent szerelmével, ez volt az első nyilvános szereplésük együtt, és láthatóan teljes volt köztük az összhang. Mintha csak Tamásnak akarták volna üzenni, hogy minden áskálódás és fenyegetés ellenére jól vannak, a szerelmük pedig minden megpróbáltatást kibír.

opitz barbi
Barbi és kedvese a díjátadón / Fotó: Nagy Zoltán

Talán ez volt akkora hatással az énekesnő apjára, hogy visszavonulót fújjon. Néhány napja azt nyilatkozta a Borsnak, hogy neki az a lényeg, hogy a lánya boldog legyen, belefáradt az önsajnálatba és azt is fontolóra vette, hogy Amerikában kezd új életet.

Elvonultak a viharfelhők?

Néhány nappal a díjátadó gála után Barbi és Albert ismét együtt jelentkeztek, igaz, nem egy nyilvános rendezvényen, hanem Instagram-sztoriban, nagyjából az éjszaka kellős közepén. 

Éjjel egy óra után még Burai Krisztián társaságában tartózkodtak, aki szinte minden hazai slágerben közreműködik dalszerzőként vagy zenei producerként, így az sem kizárt, hogy a szerelmesek egy közös szerzeményen dolgoznak.

A szerelmesek egész éjszaka együtt voltak / Fotó: Instagram

Kíváncsian várjuk, mit hoz számukra a jövő!

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”