Létrehozva: 2023.07.17.

Vilmos herceg és Katalin hercegné eddig várt a nagy bejelentéssel a fiuk jövőjét illetően

Meglepő dolgot állít egy királyi bennfentes.

A kis György herceg hétvégén ünnepli a 10. születésnapját, és mint kiderült csak nemrég mondták el neki szülei, hogy egy napon majd király lesz belőle.

Vilmos herceg és Katalin hercegné így óvta legidősebb gyermeküket Fotó: YouTube

A meglepő hírt egy királyi bennfentes árulta el, aki szerint György herceg egészen a közelmúltig nem tudta, hogy édesapja után ő a brit királyi trón következő várományosa. A kis herceget, – aki július 22-én ünnepli 10. születésnapját, – egészen idáig távol tartották szülei a királyi tisztséggel járó kötelezettségektől, most már azonban tisztában vele, hogy milyen fontos feladat vár majd rá a jövőben.

A közelmúltig nem mondták el neki, hogy egy napon király lesz. Vilmos és Katalin azért döntött így, hogy megvédjék a gyermekkorát és az ártatlanságát. Nemrég azonban elmondták neki, hogy mi is vár rá, de ez egyben azt is jelentette, hogy el kellett magyarázni, hogy a nagyapja és az apja egy napon meghalnak, ezt pedig nagyon nehéz felfogni egy kisgyereknek. Emellett az is nehézséget jelentett számukra, hogy ezáltal György herceg testvéreinek, Saroltának és Lajosnak is el kellett magyarázniuk, hogy nekik milyen szerepük lesz majd a királyi család életében

– idézte a Mirror a bennfentes forrást.

Az informátor azt is elárulta, hogy az olyan nagyobb eseményének, amikor a Buckingham-palota erkélyén sorakozott fel a királyi család azt mondták Györgynek, hogy azért tapsol és éljenzi mindenki, mert nagyon népszerű és sokan szeretik.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Minden reggel kávézol? Így tartsd fehéren a fogaidat

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra