Létrehozva: 2023.08.21.

Fontos döntést hozott meg Rúzsa Magdi - videó

Az énekesnőnek mérlegelnie kellett.

Rúzsa Magdi élete a feje tetejére állt, amikor megszülettek hármasikrei. Bár az anyukának a három pici gyerekkel nincs könnyű dolga, mégis jól veszi az akadályokat.

Fotó: Pesthy Márton / Veszprém Megyei Napló

Az énekesnő most a TV2-nek adott interjúban beszélt arról, hogy milyen érzés háromgyermekes anyukaként énekelni a színpadon - ugyanis még erre is szakít időt anyai feladatai mellett.

Azt érzem, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztam, így még nekem is jobb ez a lassabb tempó. Valahogy azt érzem, hogy jobban meg tudtok élni ezáltal mindent, és nem érzem azt, hogy elveszek magamtól vagy a gyerekektől, amikor becsukom magam mögött az ajtót. Pont ez a heti egy alkalom nagyon jól esik, feltölt

- magyarázta Magdi, aki a gyerekek születése után úgy döntött, hogy visszavesz a tempóból és heti egy koncertnél húzta meg a határt.

Én is más lettem sok szempontból. Sokat vagyok a gyerekekkel, az ember 0-24-ben ugyanazt csinálja, nekik a rutin a legfontosabb. Előtte megszoktam egy másfajta életet, és hirtelen csöppentem bele ebbe a háromgyerekes anyuka szerepbe. Ezért ez a heti egy alkalom, amikor ki tudok törni, és ott tudok állni a színpadon, ez nagyon kell nekem. Tényleg hiszek abban, hogy boldog anyuka, boldog baba.

 

 

origo.hu

A Kassai Viktor vezette botrányos Real-Bayernt soha nem felejti el a két csapat

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”