Létrehozva: 2023.09.04.

Ismét imádják a rajongói: Tiszta lappal folytathatja Fekete Dávid

Hogyan sikerült maga mellé állítania az egész országot, míg sokáig ízekre szedték a kommentelők a volt Megasztárost? Egy őszinte beszélgetés elég volt hozzá.

Nemrégiben látott napvilágot az az interjú, melyben Hajdú Péter beszélgetett őszintén Fekete Dáviddal.  A műsorvezető, Dávid lelkének legmélyebb bugyraiba ásott le, így a börtönt megjárt énekes vége elmesélhette a saját oldalát a bűnesettel kapcsolatban. A felvétel után a Borsnak is örömmel számolt be arról, hogy végre ő is kitálalhatott és talán így jobban megértik az emberek, hogyan került bajba, s végül a rácsok mögé. 

Dávid ma már szabadlábon védekezhet Fotó: Bánkúti Sándor 

"Örülök, hogy végre elmondhattam, őszintén"

2021 májusában őrizetbe vették Dávidot, mert megalapozott gyanú szerint 2018 nyarától nagyértékű gépkocsik adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztott is. A kár óriási, több száz millió forintra rúg – Dávid most szabadlábon védekezhet, igaz, Győr városát csak indokolt esetben hagyhatja el. 

"Felszabadultan érzem magam, örülök, hogy végre elmondhattam őszintén azt, ami történt. Az interjúnak nagyon hangos, és számomra is nagyon pozitív fogadtatása volt, még a Péter is felhívott, hogy láttam-e, milyen a fogadtatása a beszélgetésnek?" – kezdte vidáman Fekete Dávid, aki az elmúlt bő egy évét úgy töltötte, hogy várt a megfelelő alkalomra, hogy végre szabadon beszélhessen.

14 hónapja várok, hogy elmondjam az igazam, amit nem akartam, hogy magyarázkodásnak tűnjön, és a legtöbb hallgatónak, olvasónak, hála Istennek, nem is tűnt annak!

 – tette hozzá Dávid, aki rengeteget változott az elmúlt időszakban.

A tárgyaláson viszont nyíltan elhangoztak a nevek Fotó: Bánkúti Sándor 

Nem akar másokra mutogatni

Nem szerettem volna sárdoblásba kezdeni, így nem hangzott el egyetlen név sem az interjúban. Nem kenyerem, hogy pálcát törjek valaki felett, csupán kibeszéltük a történteket. 

"Amit megfogadtam az történek után, hogy soha semmi direkt, tervezett megnyilvánulásom nem lesz a külvilág felé a lájkok, a számok érdekében. Ezek hamis dolgok, és én nem így működöm, nem tudok ennyire számító lenni. Az, hogy édesapa vagyok, és szeretem megmutatni a büszkeségeim időnként, sem ezért van, egészen egyszerűen imádom őket, és megosztom az örömöm az emberekkel" – tette hozzá a 2008-as Megasztár második helyezettje, aki 15 évvel a zenei csúcs elérése után szeretné a botrányokkal, tárgyalássorozattal, meghurcolással tűzdelt éveit maga mögött hagyni, és családjáért és önmagáért is tiszta lappal indulni

Nehéz időszakon van túl, de most sokan támogatják 

Fekete Dávid, sokak kedvenceként kezdte énekesi karrierjét, a botrányok, az ellene folyó eljárás miatt viszont nem csak a fiatalsága legszebb éveit, de zömmel a rajongóit is elvesztette. Legalábbis minden oka meg volt rá, hogy így gondolja. Megjelentek a kétkedők, az elmerasztalók, akik az ő feje felett sokszor törtek pálcát viszont. Azonban egy éve már, hogy Dávid szabadabban mozoghat, nyilván  bizonyos keretek között. Szabadon posztolhat az internetre, játszhat imádott gyermekeivel, és úgy tűnik, az idő Dávidnak dolgozik. Sőt, a Hajdú féle interjú után nagyon úgy tűnik, Dávid maga mellé állította az egész országot. 

Rengeteg pozitív, bíztató hozzászólást kaptam, de több ezret! Nagyon jól esett, hiszen nagyon nehéz időszakon vagyok túl, és minden kapaszkodónak nagyon örülök, és hálás vagyok minden támogatómnak!

 – mondta őszintén Fekete Dávid. 

Fekete Dávid
Hatalmas volt a tömeg, Dávid zenekara kitett magáért Fotó: Ripost

"Köszönjük, hogy megosztottad ezt velünk. Őszintén elmondtad és én hiszek neked és benned!!! Remélem, hogy felmentenek és tisztázódik minden!!"

"Csodálatos EMBER vagy Dávid! Kívánom, hogy sikerüljön a további Életed úgy ahogy szeretnéd, ahogy megérdemled"

"Túl jó ember a sok sz..r ember között. Csak győzzön az igazság és kapja vissza a jó hírét, nyugalmát, boldogságát! "

"Csak győzzön az igazság és kapja vissza a jó hírét, nyugalmát, boldogságát!" – támogatják egymás után a rajongók Fekete Dávidot, aki a poklok poklát megjárta a börtön falai között, most viszont végre a színpadra is visszatérhetett, és sikeres koncertet adott nemrégiben Győr városa egyik legnagyobb koncerthelyszínén. Új dallal is jelentkezett, melynek a címe is igencsak beszédesre sikerült: Indulj el az úton, ahogyan Dávid is úgy érzi, hogy jó úton halad, hogy kiérjen az alagútból, aminek a végén talán már a fényt is látja.

SZTÁRDZSÚSZ

Mint három tojás: Fekete Dávid ikerfiai kiköpött édesapjuk - fotó

Már teljes értékű apja lehet az ikerfiainak.

SZTÁRDZSÚSZ

Mint három tojás: Fekete Dávid ikerfiai kiköpött édesapjuk - fotó

Már teljes értékű apja lehet az ikerfiainak.

 

 

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

"A legjobb dolog, hogy így élünk!" – Megmutatta ritkán látható családját Till Attila

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”