Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.27.

Kivirult Gáspár Bea: új hódoló lenne a láthatáron?

A Mokka műsorában figyeltek fel a változásra, és rögtön szóvá is tették.

A nyugalom szigete lett az otthonuk, mióta a lányaik elköltöztek otthonról - ezt állítja Gáspár Bea. A Hal a tortán háziasszonya a Mokka vendége volt nemrégiben, melynek során egy isteni sütőtökös tésztát is elkészített a stúdióban.

Gáspár Bea
Gáspár Bea. Fotó: TV2 - Mokka

Egy piaci látogatás során szereztek be minden szükséges hozzávalót, majd ezt követően vágott neki a munkálatoknak Bea, akivel kapcsolatban nagy változásra figyeltek fel a műsorvezetők. Orosz Barbara jegyezte meg azt, milyen fantasztikusan fest és valahogy egészen más lett a kisugárzása: kíváncsian rákérdezett ennek okára, mire társa, Váczi Gergő, nem állta meg, hogy ne süssön el egy poént, erre reflektálva.

Új pali?

- kérdezte tréfásan, mire rögtön kitört a nevetés a stúdióban. Miután lecsillapodtak a kedélyek, Bea elmondta, hogy épp egy diéta kellős közepén tart, aminek az eredménye már egyre inkább megmutatkozik a külsején is. Hihetetlenül boldoggá teszi továbbá az, ahogy korábbi szenvedélyét, a főzést, ma már hivatászszerűen űzheti.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül