Létrehozva: 2023.09.13.

Sydney van den Bosch: „Elhatároztam, hogy nem fogok sírni. Nem sikerült”

A TV2 Szerencselánya válása okairól mesélt: nem állta meg könnyek nélkül a beszámolót.

Derült égből vilámcsapásként érkezett a hír: öt év után véget ért a TV2 Szerencselányának, Sydney van den Bosch-nak és focista férjének a házassága. A válás néhány okáról korában már lapunk is beszámolt, ám az egykori szépségkirálynő a Tények Plusz riportjában további részleteket árult el.

Sydney van den Bosch
Sydney van den Bosch. Fotó: Tények / TV2

Sydney van den Bosch mindig is féltve őrizte a magánéletét, ám ezúttal kivételt tett. A Szerencsekerék háziasszonya, elmondása szerint ahogy a jóról, úgy a rosszról is tudni kell beszélni: bár a párkapcsolata véget ért, nemrégiben felkérték, hogy legyen a Dancing with the Stars negyedik évadának egyik versenyzője. Minderre nem sokkal azután került sor, hogy elhatározta, elválik.

Nagyon érdekes, hogy amikor meghoztam ezt a döntést, vagy elhatároztam ezt a döntést, egy nappal később csörgött a telefonom, hogy mit csinálok az ősszel. Azon gondolkodtam, hogy ez egy ilyen mentőöv, amit utánam dobtak, és azt mondták, hogy: gyere, Sydney, kimentünk téged ebből a helyzetből, úgyhogy ez tök jó

– mondta el Sydney, aki ezt követően  már nem bírta visszafojtani a könnyeit.

Elhatároztam, hogy nem fogok sírni. Nem sikerült!

– jegyezte meg a szemét törölgetve.

A modell egyébként sosem vágyott arra, hogy focistafeleség legyen, ahogy fiatalon sem szeretett volna házasodni, ám volt férjével, Egerszegi Tamással való találkozása mindent felülírt. A pár 2018 nyarán mondta ki a boldogító igent, ezzel pedig nem csupán köztük, de a családjaik közt is szoros kötelék jött létre. Emiatt volt igazán nehéz Sydney számára ez a lépés, de nem látott más megoldást. 

„A legnehezebb talán úgy elválni, hogy nincsenek olyan eget rengető problémák, amik hangos vitákat, veszekedéseket, nézeteltéréseket szülne... Csak ültünk egymással szemben, és rájöttünk arra, hogy valami nem működik”

– vallotta be Sydney.

Mint mondta, a férjével olyannyira ellentétei egymásnak, hogy ami kezdetben egymás felé húzta, mostanra másik irányba taszítja őket.

Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz, ami eleinte mondhatjuk, hogy vonzza egymást, de a későbbiekben kiütköznek azok a típusú emberi dolgok, amikben teljesen másképp vélekedünk. Ahogy telt-múlt az idő, és nagyon sok idő telt már el azóta, teljesen elmentünk egymás mellett: ő jobbra, én balra

– magyarázta el az egykori szépségkirálynő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját - kép

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra