Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
SZTÁRDZSÚSZ

Szerző N.T.

Létrehozva: 2023.10.22.

„Ájulás előtti rohamaim vannak” – Megrázó részleteket árult el súlyos betegségéről Reviczky Gábor

A Nemzet Művésze mások mellett elárulta, hogyan áll a rákkal folytatott harccal, valamint édesanyja elvesztéséről is mesélt.

Még év elején érkezett az a lesújtó hír, miszerint Reviczky Gábort prosztatarákkal diagnosztizálták. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai-díjas színész a diagnózisa óta már többször is mesélt betegségéről és azzal folytatott harcáról, most arról mesélt, hogy súlyos betegsége ellenére dolgozik, mert ez ad neki erőt.

Reviczky Gábor
Reviczky Gábor őszintén vallott súlyos betegségéről és édesanyja elveszteséről Fotó: Nagy Gábor

Reviczky Gábor a Kossuth Rádió Nagyok című zenés portréműsorában a rákkal folytatott harca mellett gyerekkora meghatározó traumájáról is mesélt.

Egy jó előadás, amit a színész is imád, gyógyszer a nézőnek, mert arra az időre elvisszük egy másik világba, ahol jól érzi magát, és óriási gyógyszer a színész számára is

– mondta a súlyos beteg 74 éves színművész, aki most is forgat és szorgosan dolgozik. Azt is elárulta, hogy bár korábban rengeteget vezetett autót, a kezelések mellékhatása miatt most már mások viszik a helyszínekre.

A hatodik kemoterápia óta szédülök. Alapvetően, ha megyek bárhová, vagy ülök, nincs problémám, de ha beülök az autóba vezetni, akkor ájulás előtti rohamaim vannak.

A Kossuth Rádiónak adott interjúban színészi karrierjének emlékezetes állomásai mellett őszintén beszélt édesanyja elvesztéséről, és ennek a borzasztó tragédiának a hatásáról is. Édesapja egyedül nevelte, mert skizofréniában szenvedő édesanyja öngyilkos lett, egy vonat elé ugrott.

Sajnos nagyon korán, és egy fiúgyermek életében nagyon rossz időben elvesztettem az édesanyámat, 13 éves koromban. Egy kamasz fiú életében nagy károkat tud okozni az ilyesmi, kiváltképp a szeretet átadásában, mert nem volt minta, nem volt meg az anyai szeretet

– fogalmazott a színművész, aki a beszélgetés során egy nagyon fontos üzenetet is megfogalmazott:

Sajnos rettenetesen nehéz elérni, de próbáljuk meg szeretni egymást. Tegyünk meg mindent ezért, mert a szeretet mindenkit meggyógyít.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül