Létrehozva: 2024.01.05.

Kemény évet tudhat maga mögött: rá sem ismerni, 25 kilót fogyott Beat, a Fekete Vonat egykori zenésze

A Fekete Vonat rímfaragója egészen más emberré vált, mint aki egy évvel ezelőtt volt. A változás kívül-belül nyomott hagyott rajta: a családjával és a barátai nagy részével megszakította a kapcsolatot, és rengeteget fogyott is, ami ugyan jól áll neki, de tény, hogy a soványság inkább a rossz életkörülmények okozata, sem mint valami divatos diétáé.

Beat, a Fekete Vonat zenésze kemény évet tudhat maga mögött. A tehetséges muzsikus lassan pont egy éve vesztette el az állását, a családját, a barátait és szinte minden bevételét is, egyetlen kapitális hiba miatt, amiről tulajdonképpen nem is tehet. A Fekete Vonat 2023 januári visszatérő-nagykoncertje utáni elszámolási vita tett tönkre mindent. Beat erre az egy nagy bulira tett fel mindent: a remélt, milliós gázsijából új életet akart kezdeni, a zenei karrierjére koncentrálni és kifizetni végre minden adósságát, amit az előző években felhalmozott, de végül még mélyebb gödörbe került, mint ahol volt.

Beat
Beat nagyon bízott abban, hogy a Fekete Vonat nagykoncertjéből sok pénzt kap Fotó: Beat/Facebook 

Hajléktalan lett a Fekete Vonat rappere 

Fehér Tibor, Beat a nagykoncert után egy munkásszállón találta magát, hiszen még a fellépés előtt elhagyta a feleségét, és új barátnőre tett szert. Mivel azonban a koncertért végül egy vasat sem kapott, az új asszony lelépett, a régi nem fogadta vissza, és nem volt más választása, a maradék kis pénzén kivett magának egy szobát, hogy ott húzza meg magát. A sors furcsa fintora, hogy a szoba ablakából pont arra az arénára néznek az ablakok, ahol Beat két és fél órára végre királynak érezhette magát... 

A zenész 2023 januárjában még azt gondolta, hogy ez a nehéz időszak átmeneti lesz és hamarosan összekapja magát, de sajnos tévednie kellett. Mivel sehol nem kapott munkát, és pszichésen sem volt alkalmas arra, hogy szólóban fellépéseket vállaljon, gyorsan elfogytak a tartalékai, és az utcán találta magát. Bár egy egy napra befogadta pár barát, valójában hajléktalan lett, akinek a mindennapi betevő megszerzése is komoly gondot okozott. 

Beat
Beat élete pár nap alatt omlott össze (Fotó: Beat/Facebook)

Megrendült Beat egészsége

Beat napjai így telnek a mai napig. A zenész barátoknál húzza meg magát, bár vállal néha egy interjút, valójában nem sokat hallat magáról. A Tiktok-oldalán ugyan rendszeresen posztol rövid videókat, de érdemi zenei munkát nem végez, tehát az ilyen jellegű bevételei esetlegesek. A folyamatos, immár egy éve tartó nehéz élet most már a külsején is komoly nyomot hagyott. A muzsikus 2023 januárja óta körülbelül 25 kilótól szabadult meg. Ezt ő maga mutatta meg a Facebook-oldalán, ahova egy olyan fotomontázst posztolt, amin az látszik, hogy milyen testalkata volt és milyen lett... A változás látványos, és bár kifejezetten jól áll Beatnek, élünk a gyanúperrel, hogy inkább az étel hiánya miatt fogyott, sem mint valami divatos diéta okán. 

Beat
Beat nagyon sokat fogyott az utóbbi egy évben Fotó: Beat/Facebook
HŰHA

Ez több, mint kellemetlen: a Fekete Vonat rappere ilyen állapotban adott interjút

Érthetetlen beszéddel akarta elmondani, hogy jobban van.

HŰHA

Ez több, mint kellemetlen: a Fekete Vonat rappere ilyen állapotban adott interjút

Érthetetlen beszéddel akarta elmondani, hogy jobban van.

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka