Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2024.01.13.

Végre bevállalta: kés alá feküdt a Farm VIP sztárja

Kórházi ágyáról jelentkezett be a Farm VIP sztárja. Szabyest komoly térdműtéten esett át, de még hosszú felépülés vár rá.

Szabyest már a Farm VIP-ben is mindig térdrögzítőben volt látható, nemrég viszont a közösségi oldalán a kórházból osztott meg képeket. A zenész elmondta, hogy még 2017-ben sérült meg, amikor ráestek a térdére. Egészen addig nem vette komolyan, amíg tavaly egy trambulin-parkban ismét megsérült a lába. Bár már akkor szerette volna a beavatkozást megejteni, a TV2 műsorának forgatása közbeszólt, így az év végi hajtás után most tudott időt szakítani rá

Szabyest a kórházból
Szabyest hű társát, Santiagót is magával vitte a kórházba 
(Fotó: Instagram)

Keresztszalag szakadásom volt, de a röntgen során kiderült, hogy mellette súlyos porcleválás, oldalsó szalag sérülésem és üvegporcom van. Így egy viszonylag komoly műtéten kellett átesnem, komplett térdoperációt kaptam, jelenleg csavarok tartják a térdem. Csütörtökön meg is műtöttek, az orvosom szerint minden jól ment, és már járókerettel sétáltam is a műtét után. Szóval ahogy máskor, most sem tudok nyugodtan ülni. Az orvosok szerint szerencsére két nap múlva már haza is mehetek

– mesélte a Szabyest a Ripost-nak, majd elmondta, hogy természetesen a gyógyulásnak ezzel nem lesz vége, mert ezek után gyógytornára is kell majd járnia pár héten belül.

Szabyest és Santiago
Szaby a plüss kacsájával üti el az időt a kórteremben
(Fotó: Instagram)

Szabyest még a Farmot is megnyerte volna

Szabyestet a Farm VIP legutóbbi évadának minden adásában láthatták a tévénézők, és sokan drukkoltak neki annak ellenére, hogy megosztó volt a személye. A zenész elmondta, hogy ha nem lett volna a sérülése, akár a műsort meg is nyerhette volna.

„Szerintem, ha még a forgatás előtt átestem volna ezen a mizérián, akkor lehet meg is nyertem volna a műsort” – viccelődött.Santiago is elkísért a kórházba, aki a minden ilyen nehéz eseményben a támaszom. Mikor betoltak a műtőbe megkértem az ápolókat, hogy tegyék vissza az ágyamra. Amikor felébredtem pont a kapaszkodómon lógott” – mesélte Szabyest.

 

 

origo.hu

Kifütyülték, nevetségessé tették az ukránoknak hízelgő német külügyminiszternőt - videó

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

metropol.hu

Verőcei hajóbaleset: Daniella holttestének megtalálása után ismét Budapesten van a szállodahajó

vg.hu

Üzemanyag: meghatározták a friss magyar árakat – szerdától ennyibe kerül a benzin és a dízel

metropol.hu

„Az év meglepetése edzőként” – Nem kerteltek Gera Zoltán kapcsán

magyarnemzet.hu

Tapasztalt hajósok a verőcei tragédiáról: a szabályok áthágása a fiatalok életébe került

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

mindmegette.hu

Végre eljött a mi időnk! Elismerték, hogy a magyar konyha egyik népszerű alapanyaga igazi szuperzöldség!

ripost.hu

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Magyarul tér vissza az újragondolt 'Tavaszi szél' Lotfi Begivel

SZTÁRDZSÚSZ

Valóra vált Szabó Zsófi álma: a világ legszebb férfijával találkozott - fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Ijesztő támadás érte a Nagy Ő sztárját Balin