SZTÁRDZSÚSZ

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.01.14.

Szexi fotókon tűntek fel a Sztárban Sztár leszek! versenyzői, íme

A két barátnő, Bányai Noémi és Halász Rebeka együtt pózolnak az új képeken.

Bányai Noémi a Sztárban Sztár leszek! negyedik, azaz legutóbbi évadának egyik gyönyörű énekesnője. Vadító képeit imádják a férfiak és a Power of Love szír csődörével alakuló kapcsolatáról pletykálnak az interneten, azaz mondhatni Noémi mindenhol beszédtéma a műsor óta. Nem tagadja, nagyszerű barátnők lettek Halász Rebekával a TV2 tehetségkutatójának műsorából, akivel azután is találkoznak, hogy vége lett a versenynek tavaly. Most nemcsak találkoztak, hanem egy közös fotózásra érkeztek a gyönyörű lányok.

Bányai Noémi
Bányai Noémi és Halász Rebeka közös szexi fotózást tartottak (Fotó: Szécsényi Gergő)

Nagyon jó barátnők lettek

A Sztárban Sztár leszek! döntőjén még együtt láthattuk őket a színpadon, versenyzőként ekkor sajnos már nem szerepeltek a szavazásban, viszont egy lánycsapat keretein belül együtt kellett alakítaniuk Dua Lipa arcait. Meg kell jegyezni, hogy mindketten fenomenálisak voltak, igazán felforrósították a hangulatot. Mivel nagyon jó barátnők lettek, nem volt kérdés, hogy valamikor újra együtt láthatjuk őket.

Közös fotózással

Noémi nagyon dögös fotózásokat csinált eddig is, így nem kérdés, hogy rengeteg férfi vágyakozhat rá. Most Rebekával karöltve láthatjuk egy fotósorozaton. Ugyan nem annyira merészen, mint korábbi képein, de mégis nagyszerűen mutatnak egymás mellett. Csak rájuk kell nézni és egyből érezhetjük az energiát, hogy mennyire kiegészítik egymást, mondhatni nem meglepő, hogy nagyszerű barátnők lettek.

Did you miss us?

– írta a kép alá a vörös hajú bombázó, ami angolul annyit jelent, „Hiányoztunk nektek?”.

 

origo.hu

Friss hírek érkeztek a rákos beteg Katalin hercegnéről

ripost.hu

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott

borsonline.hu

Bemutatták a 21 legszebb magyar lányt: Vajon ki lesz az idei Miss World Hungary? – galéria

vg.hu

Magyarország kedvenc milliárdosa: így lesz vége az egészségügynek

ripost.hu

Sosem volt még ilyen gyönyörű: csak úgy sugárzik új szerelme mellett Tóth Gabi

magyarnemzet.hu

A II. világháború óta nem volt ilyen döbbenetes fordulat Ausztriában

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Így még nem láttuk: teljesen elázott Tóth Gabi - Fotó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

SZTÁRDZSÚSZ

Csaknem tragikus vége lett a mulatós sztár biciklis túrájának

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb horrorbaleset történt, 30 éves híresség halt azonnal szörnyet

SZTÁRDZSÚSZ

Magyarul tér vissza az újragondolt 'Tavaszi szél' Lotfi Begivel