Létrehozva: 2024.04.10.

A Sztárban Sztár leszek! nyertese a kapcsolatáról mesélt

Most először szólalt meg a nyertes énekes részletesebben a kapcsolatáról. Karapancsev Kristóf és Halász Rebeka kapcsolata tökéletesen alakul.

Karapancsev Kristóf hatalmas utat tett meg az elmúlt fél évben, ugyanis az előző év végén ő lett az év legsokoldalúbb előadója, azaz megnyerte a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadának fődíját. Azóta karrierje is beindult, elég sokan hallgatják az első dalait. Sőt, a magánélete is egészen szerencsésen alakul, ugyanis rátalált a műsor végére a szerelem is, egy versenytársa személyében. Halász Rebeka és Kristóf rengeteg képet osztanak meg a közös programjaikról.

Karapancsev Kristóf és Halász Rebeka a Mokkában.
Karapancsev Kristóf szereti Halász Rebekával tölteni az időt (Fotó: Mokka)

Sokat mozdulnak ki

Kristóf és Rebeka is nagyon pörgős személyiségek, sőt mind a ketten nagyon nyitottak a szórakozásra, de soha nem lépnek túl egy határon. Ezenfelül az is biztos, hogy sokkal felszabadultabban tudnak dolgozni, de lazulni is, tudva azt, hogy a húszmilliós főnyeremény óta nem a mindennapi betevőért kell küzdeniük.

Amikor kimozdulunk, akkor általában elmegyünk sétálni, vagy elmegyünk egy étterembe, de alapvetően, amikor otthon vagyunk, vagy csak rossz idő van, akkor sorozatozunk és pihenünk

– kezdte a TV2 tehetségkutatójának a nyertese, aki bevallotta, őt kell rávenni többször, hogy kimozduljon.

Én rávehető vagyok arra, hogy kimozduljak, de kettőnk közül Rebeka az, akinek több igénye van a szabadban kalandozni. Én mindig otthon élem ki a kreativitásomat a zeneíráskor, de ahhoz, hogy én is jó kreatív legyek, kellenek mindig új impulzusok, lehet az pozitív, vagy negatív is” – jegyezte meg Kristóf, aki elmondta, hogy a műsor óta rengeteg ihlete van, amit persze kedvesének is köszönhet.

Karapancsev Kristóf
Karapancsev Kristóf kiismerte kedvesét (Fotó: Karapancsev Kristóf/Instagram)

Karapancsev Kristóf ismeri kedvesét

A karrierjük elején járó énekesek bizony nem siették el az ismerkedést, ugyanis Kristóf elárulta, hogy mielőtt komolyra fordult volna a kapcsolatuk részletesen kiismerték egymást a műsor alatt és azt követően.

Szerintem elég jól sikerült egymást kiismernünk, amióta összesodort minket az élet a műsor által.

Mindketten tisztában vagyunk a saját és egymás pozitív és negatív tulajdonságaival.

Mindig úgy próbálunk egymáshoz állni, hogy támogassuk egymást, ne pedig csak elvegyünk egymásból” – mondta Karapancsev Kristóf, aki elmondta, kedvesének is mindig szabadon hagy maga mellett egy helyet a színpadon, ugyanis, mint ahogy Rebeka támogatja őt az életben, úgy ő is szeretne teret adni párjának a színpadon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát