Létrehozva: 2024.04.09.

Közel hétmilliós karórát villantott a TV2 19 éves sztárja

Csak leugrott a celeb gyors egy hajvágásra, amihez felkapta a luxuskarórát. Kőgazdag Aurél egy autó árát hordja a kezén.

Kőgazdag Aurél, azaz civil nevén Bárány Aurél már eddig is be tudta bizonyítani a nagyközönségnek, hogy igazán fényűző életet él a Kőgazdag Fiatalok műsor által, azonban az elmúlt időszakban egyre többet mutat a vagyonából a tehetős fiatal. A milliárdos csemete a minap egy olyan karórát villantott, amit bizony még a befutott zenészek, akár hírességek is meg tudnának irigyelni. Egy olyan Rolex látható Aurél kezén, ami használtan is több, mint hatmillió forint.

Bárány Aurél
Kőgazdag Aurél
Kőgazdag Aurél ritka luxus karórával feszít új képén - Fotó: Máté Krisztián

Hat milliós karórával feszít

Aurél szereti a luxust, sőt a drága holmikat is, de mondhatni számára ezek a dolgok kis híján jelentéktelenek lettek, ugyanis ő nem ebben méri sem a sikert, és a boldogságot sem. Rengeteg órát láthattunk már a tehetős fiatal közösségi oldalán, azonban ez a Rolex GMT II ’Batman’ nem egy olcsó darab. Aurél elmondta, szereti az órákat, de néha az a baja velük, mint az autókkal:

Szeretem az órákat nagyon, főleg ha különlegesebb darabokról van szó, de mindig az a bajom velük, mint a kocsikkal. Nem tudom, hogy melyik napra, melyik legyen… A Rolexeket is szeretem, de a többi márkától sem félek” – kezdte a Ripostnak Aurél, akinek rengeteg luxuskarórája van, de amit a csuklóján láthatunk, egy egészen drága darab.

Ez a Rolex, ami a képen látható, olyan hat-hét misi másodkézből

– jegyezte meg Aurél, aki az elmúlt időszakban rengeteget költött, ugyanis közel 20 millió forintot kellett Dubajban hagynia a luxus utazáson felül, mert sikerült leégetnie egy bérelt Lamborghini Huracan motorját.

Kőgazdag Aurél
Bárány Aurél
Kőgazdag Aurél hat milliós órát villantott a fodrásznál - Fotó: Instagram

 

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt