SZTÁRDZSÚSZ

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.04.27.

Zokogva közölte barátnője: elhunyt a Survivor játékosa

Százak gyászolják a közönségkedvenc versenyzőt.

Szerző K. C.

A brit Survivor első évadának legendás játékosa nemrég életét vesztette. Halálhírét a 46. évadban jelentették be, sőt versenytársa, Liz Wilcox megható szavakkal emlékezett meg Sonja Christopherről.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay.com

„Ma elhunyt maga az első évad legendája, Sonja Christopher. Volt szerencsém találkozni vele karácsonykor. Annyi bátorság és szeretet volt benne a Survivor iránt, és amit a műsor hozott az életébe. Remélem, hogy énekelve játszol valahol egy gyönyörű helyen, Sonja” – írta Liz.

A gyászoló család nevében Liz azt mondta, hogy az emberek ne virágot küldjenek, hanem adományokat a Walnut Creek-i Mt. Diablo Unitarian Universalist Church-nek, a Rák Támogató Közösségnek SF-ben, vagy a Sjögren Alapítványnak. A halála okát nem közölték.

Történelmi jelentőségű volt Sonja szereplése és sokan még mindig emlékeznek rá. Christopher arról ismert, hogy ukulelén játszott a műsorban - és úgy tűnt, hogy korai kiesése ellenére is szeretettel emlékszik vissza a Survivorban töltött idejére. 2020-ban azt nyilatkozta az EW-nek, hogy az egész élmény lehetőséget adott neki, hogy pénzt gyűjtsön olyan ügyekre, amelyekben hisz.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni