Létrehozva: 2017.10.03.

Ezt a titokzatos szőkét csókolta: újra boldog az elvált sztártévés

A népszerû mûsorvezetõt és kedvesét olvasónk kapta lencsevégre egy budapesti plázában.

Úgy tűnik, öt évvel válása után újra eltalálta Ámor nyila Klausmann Viktort! A népszerű tévést egy rejtélyes szőke nővel kapták lencsevégre egy budapesti plázában!

A titokzatos hölgy egy hatalmas bőrönddel érkezett, leült, néhány percig várt, majd megérkezett Klausmann is, aki öleléssel és hosszú, forró csókkal köszöntötte kedvesét – számolt be olvasónk, akinek jár a fotóért a 15 ezer forint. 

Együtt, kézen fogva távoztak a parkoló felé

– mondta D. Zsuzsa.

Megható pillanatoknak lehettünk szemtanúi, hiszen köztudott, hogy a sztártévésre a válása óta nem talált rá a szerelem. Ahogyan az sem titok, hogy Klausmann szerelmi élete sosem volt felhőtlen. Õ maga is többször bevallotta, nem monogám típus, imád csajozni. De most lehet, mégis megállapodik?

„A női szeretetet a lányomtól megkapom, a testiséget pedig megoldom. Nagyon jó negyvenes csajok vannak. Nem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni azért, hogy kapcsolatban éljek” – mondta korábban lapunknak Klausmann Viktor, aki a látottak alapján változtathatott álláspontján.

Természetesen telefonon is megkerestük a sztártévést, de eddig nem válaszolt kérdéseinkre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-