Létrehozva: 2015.05.31.

27 évig porosodott egy polcon, most eladták 216 millió forintért!

765 ezer dollárért (216 millió forintért) ütötték le egy amerikai online aukciós oldalon Leon Lederman Nobel-díját. Illetve az azzal járó arany medált, mely 1988 óta várta sorsát a fizikus sufnijában...

Szerző Zelei Róbert

 

A 18 karátos fehéraranyból vert és 24 karátos arannyal bevont medálért minden idők negyedik legmagasabb árát adták a múlt héten zárult aukción a Nobel-díjjal járó arany medálért.

A részecskefizikával foglalkozó Leon Ledermannak 1988-ban adták át a fizikai Nobel-díjat. Az idén májusban úgy döntött, hogy árverésre bocsájtja a kitüntetéssel járó medált. A tudós szerint

ez logikus döntés volt, mivel az érem több mint húsz évig az egyik polcán porosodott.

Az online aukciót a Nate D Sanders Auctions, egy főleg hírességekhez köthető emléktárgyak elárverezésével foglalkozó aukciós háznál dobták piacra, 325 ezer dolláros (kb. 92 millió forint) minimál áron. Az aukciós ház idén már két másik Nobel-díj árverezésében is közreműködött: Simon Kuznets 1971-ben nyert közgazdasági Nobel-díját, valamint Heinrich Wieland 1927-ben elnyert kémiai Nobel-díját sikerült eladniuk. A medálokat a két korábbi esetben a kitüntetettek leszármazottai bocsátották árverésre, és mindkettő közel 400 ezer dollárért (kb. 113 millió Ft) kelt el. Ezúttal maga a díj tulajdonosa kezdeményezte az árverést, és rekord összeget sikerült elérnie.

Érdekesség, hogy a Nobel-medálok dizájnja 1902 óta változatlan. A Nobel-díjjal napjainkban 8 millió svéd korona (kb. 264 millió Ft) pénzdíj is jár.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-