Létrehozva: 2022.08.24.
Módosítva: 2022.08.24.

Megnyílt Budapest első levendulaparkja

Éjjel-nappal, bringával és kutyával is látogatható.

Szerző Ripost

Eddig Tihany volt a levendula hazája, hiszen az 1920-as évek közepén Bittera Gyula – korának neves gyógynövényszakértője – itt telepítette Magyarországon az első levendula ültetvényt. Most azonban Újpesten a Szilas patak mellett megnyílt Budapest első levendulaparkja. 

Fotó: Metropol

A parkban 5800 tő levendula és 1800 egyéb évelő növény várja a pihenni és romantikázni vágyókat. A helyszín nem csupán a levendula illatával kápráztat el, de a kis kertben sétálóösvények, szelfi- és pihenőpontok, lila padok, fehér ülőkavicsok, pergolák is várják azokat, akik egy picit szeretnének kiszakadni a szürke hétköznapokból. A kicsiny teret este sem zárják be, hiszen a napelemes térlámpáknak köszönhetően naplemente után is csodálatos látványt nyújt. 

Budapest új terecskéje kerékpárral is megközelíthető és kutyával is látogatható, csupán azt kérik, hogy a házi kedvencek ne szaladjanak be a virágok közé. Bárkinek eszébe juthat a kérdés: de mi lesz a levendulákkal? Az elhullott virágokból az Újpesti Szociális Foglalkoztató megváltozott munkaképességű dolgozói készítenek majd illatzsákokat.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-