Létrehozva: 2023.03.22.

Súlyos titkokat őriznek a Nádasdy kastély falai - videó!

Romantikus kastélyt építtetett feleségének a gróf, akkoriban szokatlan közös hálószobával. Ám a csodás épület fájdalmas tragédia színhelye lett.

A nádasdladányi Nádasdy kastély a 19. század második felében épült egy barokk kúriából, és a II. világháborúig a család székhelye volt. A családi legendárium szerint a Nádasdyak Angliából származnak, nem csoda hát, hogy a  romantikus Tudor-stílust követte az építtető, aki egy korábbi barokk kúriát alakíttatott át. A nádasdladányi kastélyt a szerelem és a hűség kastélyának is nevezik, mert 1872-ben, amikor Nádasdy Ferenc megörökölte apjától a birtokot, ő álmodta meg a kastélyt feleségével, Zichy Ilonával

A két fiatal házassága különlegesnek számított, hiszen abban az időben többet számított a házasságban a pénz, mint az érzelmek. Az övéké azonban igazi szerelmi házasság volt. Annyira szerették egymást, hogy a kastély tervezésekor közös hálószobát terveztettek maguknak, ami főúri családokban nem volt divat. 

Sajnos azonban a feleség már nem érhette meg a kastély elkészülését: Ilonát 24 évesen elragadta a kolera. Addigra már négy gyermekük volt, az özvegyen maradt gróf pedig úgy rendezte be a kastélyt, mintha a felesége még élne. 

A második világháború után a kastélynak tipikus magyarországi kastélysors jutott: nem tartották karban, tönkrement, beázott. 1993-ban nyilvánították műemlékké, de sokáig nem történt semmi. 

Most viszont a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában teljesen megújult. 

Nézd meg videónkon, milyen lett a hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható épület!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-