Létrehozva: 2017.02.10.

Ez a szuper tojásrántotta turbósebességgel indítja be a fogyást

Szeretnéd feldobni a rántottádat? Itt a hagyományos változatnál sokkal egészségesebb sonkás, karfiolos tojásmuffin, amit elõre is elkészíthetsz. Így akár úton a munkába is megeheted.

A tojás már önmagában is szupertáplálék, hiszen egész délelőttre elegendő fehérjével lát el, és a vércukorszintedet is egyenletesen tartja. Ám ha mindehhez még egy kevés sonkát, káposztát és karfiolt is adsz, nemcsak ízletesebbé teszed a reggelidet, hanem sokkal egészségesebbé is.

A zöldségek ugyanis rengeteg rosttal, valamint vitaminokkal és ásványi anyagokkal egészítik ki a tojás már önmagában sem kis tápanyag-arzenálját. Az íz pedig mindent felülmúl.

Sonkás-karfiolos tojásmuffin

Hozzávalók:

1 csésze, apró rózsákra szedett karfiol

3 nagyobb tojás

1 csésze fodros kel

¾ csésze apró kockákra vágott sonka

bors

Így készítsd el:

1. Melegítsd elő a sütőt 200 Celsius-fokra, és alaposan vajazz vagy zsírozz ki egy muffinsütőt.

2. A karfiolt robotgépben daráld rizs méretű szemcsékké.

3. Egy nagyobb tálban verd fel a tojást, add hozzá a kelkáposztát, a sonkát, a karfiolrizst, majd ízesítsd sóval és borssal. Keverd össze alaposan.

4. Kanalazd a masszát 6 muffinformába, majd süsd körülbelül 12-15 perc alatt készre.

5. Hagyd a formában kihűlni, és máris eheted.

6. Előre is elkészítheted, a hűtőben pár napig eláll. Fogyasztás előtt melegítsd át a mikróban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FITTFAZÉK

Túrókenyér az új őrület, fogyókúrához nincs jobb recept

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja