Létrehozva: 2020.06.23.

Rubint Réka tornáira edzett: Bombanő lett a magyar anyuka

A kilókkal való küzdelem mindig hatalmas harc, melyben az embernek saját magát kell legyőznie. Épp ezért övezi hatalmas tisztelet fogyókúrázók körében azokat, akiknek sikerült. Most Szotak Zsuzsi lett sokak számára példakép. 25 kg-ot adott le másfél év alatt!

 

Különös a sors, hiszen Zsuzsi soha nem gondolta volna, hogy valaha is fogyókúráznia kell. Világéletében csinos, sőt, karcsú lány volt, korábban sohasem diétázott, a sport pedig meg sem fordult a fejében. Sokáig egy kis faluban, Bökönyben élt szüleivel, de felsőbb iskoláit Debrecenben végezte, itt talált rá a szerelem is. Gyönyörűen egyenesbe került az élete: gyógymasszőrként dolgozott Hajdúszoboszlón, és hamarosan megérkezett kislánya, a most 2 éves Szofi…

Fél év gyötrődés után azt mondta, elég!

Amikor Zsuzsi megtudta, hogy kisbabája lesz, 54 kg volt, mire azonban elérkezett a szülés ideje, már 74 kg-ot nyomott alatta a mérleg.

 

 

Kezdetben nem zavarta a változás, hiszen természetes folyamatnak gondolta. „A túlsúly zöme szülés után is megmaradt, ám ez egyáltalán nem zavar, amíg anyatejjel tápláltam a kicsit – ez az időszak sajnos csak 3 hónapig tartott...

Fotó: Szotak Zsuzsanna

Ezt követően vártam a csodát, de nem történt semmi. Gömbölyű maradtam. Gyűlöltem tükörbe nézni. Nem szerettem a testem se önmagam, önbizalom zéró... Láttam persze a Norbis és egyéb fogyi-csoportokban, hogy többen is képesek voltak 10-20 kilót ledobni, de mindig azt mondtam, ez biztos genetika, könnyű neki! Fél év gyötrődés után azt mondtam, elég! Fogyókúrázni kezdtem.”

 

Rubint Réka és Covid-19

Az elkeseredett Zsuzsi személyi edzőhöz fordult, heti 4-5 alkalommal járt edzésre és egészséges étkezésre tért át. Néhány hónap után csoportos órákra váltott, amit jobban szeretett, mert pörgősebb volt és így egymást inspirálták a lányokkal az órákon. „Mindig kitűztem magamnak egy célt: most 60 kg-ot kell elérnem, most 57-et és így tovább. Nagyon motivált, hogy egy idő után a régi ruháim rám jöttek. Ismertem Rubint Réka munkásságát, számomra ő példaértékű.

Fotó: Ripost
„Rabja vagyok Réka edzéseinek, egyszerűen imádom!” Fotó: Szotak Zsuzsanna

Elkezdtem otthon edzeni a Youtube-on fentlévő videóira. Mellette rendszeresen szaunáztam, mert azt vettem észre, hogy jót tesz a testemnek s a lelkemnek egyaránt. Ez így ment sokáig. Közben Ausztriába költöztünk és jött a Covid-19. Otthon kellett maradni. Így heti 4 alakalommal tornáztam Réka Alakreform videóira. Már ott tartok, hogy nem fogyni szeretnék, hanem izmos, dekoratív, formás testet!”

Minden fejben dől el

Óriási változáson ment keresztül Zsuzsi, és ez nemcsak a testére, hanem a gondolkodásmódjára is igaz. „Ez az út nem könnyű. Pokoli erő kell ahhoz, hogy nemet tudj mondani a kísértésre, és felállj, amikor a padlón vagy. De ha belül erős vagy, elindulsz, akkor is, amikor nincs kedved, és megmozdulsz, akkor is, ha fáj. Minden fejben dől el! Volt olyan, hogy edzésről hazaérve remegett a testem, s másnap szó szerint nem bírtam lábra állni. Azt írtam az edzőmnek, hogy nem megyek többet. Harmadnap felálltam s mentem. Meg változtam ezen az úton. Más lett az értékrendem. Most már tudom, az életben minden sikerhez kitartás, erő és soha fel nem adás szükséges! Hálás vagyok mindenért: hogy egészséges vagyok, hogy van erőm edzeni, s nem fáj semmim. Hálás vagyok a páromnak, mert ha ő nincs, talán nem alakult volna így. Mindenkinek ilyen segítő társat kívánok, aki vigyáz a gyerekre, míg azzal küzd, hogy újra önmaga vagy még jobb lehessen! Most, 49 kilósan hálás vagyok az elhízásomnak, mert ezáltal más ember lettem!

„Mindenki sportoljon s akarjon egészségesebb lenni!” Fotó: Szotak Zsuzsanna

 

Jól kell enni! Zsuzsi a gyorsan felszívódó szénhidrátokat, a cukrot és a nasikat kivonta az étrendjéből. Ezek helyett rengeteg zöldséget fogyaszt. Mindig odafigyel, hogy mit mivel és milyen mennyiségben fogyaszt. Néha becsúszik egy-egy süti, olyankor igyekszik kicsit többet tornázni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?