Létrehozva: 2016.09.26.

Ezt a háromgyerekes muszlim anyukát csodálja egész Amerika

Elképesztõ népszerûségre tett szert a sportmagazin címlapján hidzsábban, hagyományos muszlim kendõben pózoló maratoni futónõ.

Szerző Fehér Elena

A híres futómagazin gratulált a háromgyermekes Rahaf Khatibnak azon oknál fogva, hogy anyukaként versenyszerűen fut, és eközben vallásához híven hordja a hidzsábot, vagyis a női fejkendőt.

Rahaf szíriai születésű muzulmán-amerikai anyuka, és ő lett a legelső, hidzsábot viselő nő, aki amerikai fitneszmagazin címlapján szerepel.

A hatszoros maratoni futó az 1980-as években Damaszkuszból költözött szüleivel Michiganbe, de egészen 2012-ig egyáltalán nem foglalkoztatta a futás. 4 évvel ezelőtt nevezett be először egy 10 kilométeres futóversenyre a fiával, ezután pedig teljesen rákapott a kitartást igénylő sportra.

Már az első versenyeken szembesült azzal, hogy mennyire nincsenek hozzászokva a szervezők ahhoz, hogy valaki hidzsábban fusson. Ezért létrehozta az @RunLikeAHijabi Instagram-fiókját, ahol arra buzdítja a többi muszlim vallású nőt, hogy kezdjenek el ők is futni.

 

A photo posted by Rahaf (@runlikeahijabi) on

 

"Úgy érzem, hogy a többi, kendőt viselő nő is azzal küzd, hogy kilépjen a komfortzónájából. Én segítek nekik abban, hogy bátran megtegyék ezt hidzsábban is, hiszen az egészség mindannyiunknak fontos."

 

A photo posted by Rahaf (@runlikeahijabi) on

Forrás: huffingtonpost.com

 

 

Szerző Fehér Elena

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?