Létrehozva: 2016.03.16.

Rubint Réka: sportolhat a kismama, de a baba diktálja a tempót!

Hatalmas vihart kavart a szupercsinos magyar kismama története a hétvégén. Sokan azért bélyegezték meg, mert terhesen is edzésekre jár. Hanem erre felkapták a fejüket a sztárok is és megvédték Renátát!

Balog Renáta terhesfotói valóságos kommentlavinát indítottak el az interneten, miután Schobert Norbi is közzétette történetét. A fitt kismama kapott hideget, meleget, amiatt, hogy terhessége alatt is aktívan edz, és kerüli a cukros ételeket, illetve a finomított szénhidrátokat.

Pedig ezen már tényleg nem kéne kiakadni, hiszen egyre több nő választja ezt az utat. Most két közismert anyuka mondja el véleményét a témával kapcsolatban.

Ki mást kérdezhettünk volna meg elsőnek, mint a háromgyermekes, bomba formában lévő edzőt, sokak példaképét, Rubint Rékát. A fitneszanyuka mindhárom terhességét végig sportolta, egészen a szülésig órákat tartott - természetesen szigorúan orvosi kontroll mellett. Heti 1-2 edzést tartott, fellépéseket nem vállalt, napi minimum 20, maximum 90 percet tornázott.

„A legfontosabb a várandósság ideje alatt az orvos szava!”

– mondta el Réka, aki kihangsúlyozta azt is, hogy

a terhesség nem betegség, hanem állapot.

A sztáredző szerint minden terhesség más és más. A szerencsések sportolhatnak, de akadnak olyan kismamák, akiknek orvosi utasításra feküdni kell.

„Minden babánál más a terhesség. Larával például a 20. héttől nem tudtam futni, helyette inkább kerékpároztam. Norbikánál még a 7. hónapban is futottam. Amikor pedig Zalánnal voltam várandós egyáltalán nem tudtam futni, egyszerűen nem esett jól.”

Réka szerint a kicsi mindig jelzi, hogy mi a jó neki. Rengeteg tényezőtől függ, hogy edzhet-e valaki a terhesség időszaka alatt.

„Nem ugyanolyan egy huszonéves nő szervezetének regenerációja, mint mondjuk egy negyvenévesé. Nem lehet általánosságban pálcát törni senki felett! Aki előtte is sportolt, és az orvos is engedélyezi, az miért ne edzhetne tovább, ha neki az jól esik? Persze, aki korábban semmit sem sportolt, annak nem feltétlenül a terhesség alatt kellene elkezdenie. A helyes táplálkozás nagyobb mértékben meghatározó. Fontos a vitamin, az ásványi anyag bevitel, a fehérjedús táplálkozás, illetve a szénhidrátfogyasztást sem szabad túlzásba vinni.”

Norbi felesége a pulzusmérő óra használatát is javasolja. Fontos a gyerek visszajelzéseit figyelni. Elmondása szerint minden esetben a baba diktálja a tempót. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a terhességet senki se húzza paravánként maga elé, ésszerűen, tudatosan, odafigyelve táplálkozzon mindenki. Szerinte fontos, hogy a kismama ne kettő helyett egyen!

Ideális testsúlyról kellene elkezdeni a várandósságot, hiszen akkor sokkal könnyebb lenne a terhességet is végigcsinálni.

 

Réka Larával 9, Norbikával 7, Zalánnal pedig mindössze 6 kilót szedett fel a várandóssága alatt.

Pirner Alma - aki szintén folyamatosan tornázott a terhessége alatt - nem is érti, hogy egyeseknek mi a problémája még mindig a fitt, egészséges életmódot követő, sportoló kismamákkal? Hiszen, akinek nem veszélyeztetett a terhessége, és azelőtt is sportolt, annak miért kellene abbahagynia? Véleménye szerint a legtöbb orvos ajánlja is a sportolás folytatását.

"A fitneszforradalom kellős közepén vagyunk, rengeteg edzéstípus elérhető, mint ahogy személyre szabott étrend is, akár otthon is edzhetünk, közösségben vagy szabadban, így már tényleg nincs kifogás! Sokkal jobb a babának és a mamának is, friss vért és oxigént kap a pici, anyuka nem hízik akkorára, mint egy bálna, mert akárhogy is nézzük, a 20 kg hízás NEM indokolt a terhesség alatt. Sőt! Veszélyeztetheti a magzatot és terhességet.”

– tért ki rá a rúdtánckirálynő. Alma a 8. hónap végéig tornázott, saját testsúlyos, kézisúlyzós, fitball labdás edzéseket végzett, s mindezek mellett még táncolt, rengeteget sétált, nyújtott, kismama jógázott is.

„Nagyon egészségesen éltem, nem ettem kettő helyett, figyeltem a vitamin, és ásványi anyag bevitelre, és mindent, ami finomított, száműztem. Étrendemben egyébként sem szerepel a cukor, a liszt, a kenyér, valamint az olajban és zsírban sült ételek, illetve a disznóhús. Így ezeket a várandósság alatt sem fogyasztottam.”

Terhessége alatt összesen 12 kg-ot hízott, teljesen egészséges volt a tesztek szerint is.

„Szoptatok, és mellette sportolok. Szülés után 2 hónappal visszanyertem szülés előtti súlyomat, a 6. héttől - amikor az orvos zöld utat engedett - elkezdtem újra fokozatosan otthon edzeni a kisfiam mellett. Én mindenkinek csak ajánlani tudom a sportolást, hogy legyen életük része, terhességtől függetlenül. És IGEN, lehet szoptatni attól, hogy sportolsz!”

Alma beszámolt arról is, hogy női test meghálálja a fittséget, nem vizesedik annyira. A sport és a tánc pedig boldogsághormont termel, a rendszeresen edző mamik közt sokkal kevesebb az elégedetlen, a frusztrált és a depressziós. Szerinte attól még senki sem lesz rosszabb anya, ha sportol és magával is törődik, sőt!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

YESSS

A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

YESSS

Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

YESSS

Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

YESSS

Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!