Létrehozva: 2016.05.11.

Végigsöpört a neten ennek a lánynak az őszinte vallomása

Alakja miatt szóltak be neki. De õ nem akármilyen módon vágott vissza.

Csúnya és válogatott beszólásokkal alázták meg ezt a fiatal nőt a közösségi oldalán. Hasonlóra már sok példát ismerünk, általában a túlsúlyos embereket szokták pellengérre állítani a legtöbben, ő viszont azért szúrta sokak szemét, mert az átlagnál sokkal izmosabb.

Chloe Madeley alakja, és leginkább az ebbe fektetett munka a legtöbb embert persze lenyűgözte, de akadt, aki egyenesen undorítónak nevezte őt, mondván, hogy teste egy cseppet sem nőies látvány.

Chloe egy igazán elegáns és hatásos üzenetben reagált erre a kritikára. „Ami undorító, az nem az én testem. Sőt, nem bármelyikünk, akármelyikünk teste, legyen szó bármilyen alkatról, soványról, kövérről, izmosról vagy dundiról! Ami undorító, az nem más, mint

az agymosás, mely megmondja helyettünk, hogyan is kell kinéznie egy nőiesnek tekinthető testnek.”

Majd kifejtette azt is, hogy ő soha nem lenne képes undorítónak nevezni bárkit is, szerinte ugyanis a támogatás és a megértés sokkal fontosabb, különösen annak kellene lennie nőként egy másik nővel szemben. Ezért aztán úgy gondolja – mi pedig ezzel csak egyetérteni tudunk –, hogy végső soron kettőjük közül ő a nyertes. Nem pedig az, aki mocskolódva kritizál másokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

YESSS

A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

YESSS

Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

YESSS

Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

YESSS

Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!