Létrehozva: 2017.07.04.

Zavarba ejtő családi fotó: senki nem tudja, ki lehet az anyuka

Fogadjunk, azt hitted, három tizenévest látsz a képen! Nos, eláruljuk: messzebb nem is járhatnál az igazságtól.

Szerző Ripost

Ez a tajvani család kiváló esélyekkel indulhatna „A világ legfiatalabbnak látszó családja” címért – ha lenne ilyen verseny. Lure Hsu, a 41 éves blogger rendszeresen tesz közzé közös családi fényképeket Facebook-oldalán, így hamar kiderült, hogy nem ő az egyetlen nő a családban, aki évtizedekkel fiatalabbnak látszik a koránál.

Két testvére, Sharon (36) és Fayfay ugyanis szintén úgy néznek ki, mint a középiskolás diákok. És akkor még nem is beszéltünk a három lány édesanyjáról.

Az egykori táncosnő ma 63 éves, és idegenek gyakran hiszik azt, hogy ő a három lány testvére. Nem is csoda! Az alábbi képen ő van középen. Fogadjunk, hogy te sem nézted hatvanasnak!

De mi lehet a titkuk? Egy interjúban Lure azt mondta, sok vizet iszik, és rengeteg zöldséget eszik. Emellett kiemelte az arcbőr hidratálását.

Testvére, Fayfay is azt mondta, hogy minden reggel egy hatalmas palack vízzel kezdi a napot, és egész nap rendszeresen iszik. Vagyis: az örök fiatalság titka az elégséges folyadékmennyiség.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja