BIZARR

Szerző K. C.

Létrehozva: 2023.10.16.

Mindenkit milliárdossá tehetne: egy vagyont érő aszteroida halad a Föld felé

A NASA nem tervezi pénzé tenni, inkább csak megvizsgálnák.

Szerző K. C.

Olyasmiről számoltak be az űrkutatók, amire eddig még nem nagyon volt példa. A Föld közelébe került egy vagyont érő aszteroida, amit most a NASA alapos vizsgálat alá akar vetni. 

NASA logo, világűr, űrkutatás, Pexels
Fotó: Pexels

A 16 Psyche névre keresztelt űrszikla állítólag olyan sok nemesfémmel van tele, ami itt a Földön közel tíz kvintillió dollárt érne, ami körülbelül 3,6 trilliárd forintnak felel meg. Ez már elképzelhetetlen mértékű pénzösszeg. Csak, hogy szemléltessük, ez az összeg elegendő lenne ahhoz, hogy mindenkit milliárdossá tegyen a világon. 

A NASA azonban nem tervezi, hogy pénzzé teszik az aszteroidát, inkább tanulmányozni fogják, hogy jobban megértsék, hogyan alakulhatott ki. A SpaceX Falcon Heavy űrhajója pénteken (október 13-án) szállt fel, és most a Naprendszeren keresztül száguld az aszteroida felé, ami a Mars és a Jupiter közötti fő aszteroidaövben mozog. Bár az űrsikló teljes gőzzel halad előre, várhatóan csak 2029 júliusában éri el a végső célállomását. A Naprendszerünkben kilenc olyan fémben gazdag aszteroida van, mint a 16 Psyche.

A Psyche messze a legnagyobb, és ezért akarunk odamenni, mert a kisebbeknél nagyobb a valószínűsége, hogy megváltoztak a becsapódó tárgyak miatt. Míg a nagy esetében, úgy gondoljuk, teljesen változatlan marad. A Psyche a legnagyobb

– árulta el Nicola Fox, a NASA tudományos missziói igazgatóságának társadminisztrátora. 

Az aszteroida körülbelül 280 km átmérőjű és 232 km hosszú. Felülete 165 800 négyzetkilométer, ami körülbelül kétharmada az Egyesült Királyság területének – írja a Daily Star. 

origo.hu

Itt a nem várt, drámai orosz bejelentés a háború kapcsán

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

magyarnemzet.hu

Megindító történettel emlékezett meg Tompos Kátyáról a kollégája

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

travelo.hu

A szakemberek sem tudják, milyen lények kerültek elő a Tiszából

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Azt hittük, hogy szellem van nálunk – amit megörökítettünk, az még borzalmasabb”

BIZARR

Mindent rögzített a kamera: szellemkutya tart rettegésben egy falut – Videó

BIZARR

17. századi festményen találták meg az időutazás bizonyítékát – Fotó

BIZARR

A Vatikán tud az idegenekről, de eltusolják – állítja a légierő pilótája

BIZARR

1986-os fotók kerülhettek elő egy űrlényről, de nem úgy néz ki, ahogy eddig gondoltuk

BIZARR

Lecsapolt vérű kutyákra, és madarakra bukkantak a Nagyláb otthonául szolgáló erdőben - Fotók!

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén