Politika

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.04.
Módosítva: 2024.04.05.

Gyermeke születése után is kötekedett Magyar Péter

Varga Judit nem érti, miért viselkedett így a házasságuk alatt Magyar Péter. Elmondta, az első jeleket korán észlelte.

Az egykori igazságügyi miniszter, Varga Judit egy exkluzív interjúban beszélt arról, hogy a Magyar Péterrel való házassága alatt milyen szörnyűségeket élt át. A Frizbi TV-ben azt nyilatkozta, hogy viszonylag korán jelentkeztek az első jelek - szúrta ki a Bors

Állapotosan lökdöste férje Magyar Juditot. Fotó: Kurucz Árpád
Varga Judit nem talál magyarázatot Magyar viselkedésére. ( Fotó: Kurucz Árpád)

Nézz már magadra, olyan vagy, mint egy egysejtű fakocka

- sértette meg Magyar egy alkalommal Varga Juditot, aki ezek ellenére hozzáment a férfihez, mert úgy gondolta, a család szeretete majd megváltoztatja.

Mondtam Péternek, hogy gyere, nézd már meg, milyen gyönyörű ez a gyerek. Nyilván a fiatal szervezetemben a hormonok is dúltak, nagyon boldog voltam. És ő ott ült a nappaliban, rám nézett és azt mondta: mi van, nem bírsz összerakni egy normális magyar mondatot? Nem jártál nyelvtanórára, szövegértési problémáid vannak?

- ábrándult ki még inkább Varga Judit az első gyermeke születése után. Arról is beszélt, hogy máig nem érti férje viselkedésének okát.

 

 

origo.hu

Felháborító üzenet: Valter Attila bukásán gúnyolódott a sztárkerékpáros

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

Politika

Nagy meglepetés érte Pásztor Józsefet, a miniszterelnök üzent neki

Politika

Újabb történelmi helyet tárnak fel és építenek újjá, olyan lesz, mint Mátyás idején

RIPOST7

Meseváros a Belvárosban: befejeződött a Szabadság téri játszótér felújítása