Létrehozva: 2016.06.16.

Megható! Viszontlátás öt év után!

A férfi kölyökkorában mentette meg a gorillát!

Bár sokan kételkednek benne, az alábbi videó is bizonyítja, az állatok kivételes memóriával rendelkeznek. Damian Aspinall hosszú évek óta foglalkozik gorillák megmentésével. Kwibi Angliában született, öt éven át élt állatkertben, majd Damian-nek köszönhetően kerülhetett vissza a nyugat-afrikai vadonba. A férfi természetesen hosszú hónapokon át foglalkozott a nőstény gorillával, mielőtt szabadon engedték, majd évekkel később a fejébe vette, újra találkozni szeretne Kwibi-vel.

Sokan féltették ettől a tervtől, Kwibi a vadonban hatalmasra nőtt, és meg is erősödött. Ráadásul a vadonban szocializálódott közel öt éven át, így akár rá is támadhat egykori nevelőjére. Damian vállalta a kockázatot.

Órákig utaztak egy csónakkal, miközben a férfi azokkal a hangokkal próbálta csalogatni a gorillát, amelyekkel az együtt töltött évek alatt is tette.

Mindenki megdöbbenésére Kwibi egyszer csak feltűnt a folyó parton. Damianék kikötöttek, ami pedig ezek után történt, arra nincsenek szavak:


 


 

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

mandiner.hu

Csípős mémmel szúrt oda Hont András Magyar Péternek és Nagy Ervinnek

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera is vette, mindenkit otthagyott a megalázott Mbappé

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus