A NAP VIDEÓJA

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.27.

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

Ha valaki, akkor Németh Krisztián biztosan tudja, hova került a Liverpool magyar középpályása.

Szoboszlai Dominik napjaink hőse Liverpoolban, kijelenthető, hogy a klub eddigi leghíresebb magyar játékosa. A magyar válogatott csapatkapitányát kész labdarúgóként igazolták a Vörösökhöz, 70 millió eurót fizetve érte. Korábban Németh Krisztián volt az, aki 2007-ben az MTK-s Simon Andrással együtt 17 évesen kikerült az angol klubhoz. Kettejük története viszont teljesen más, a magyar válogatott csatár főleg az utánpótlásban bizonyíthatott. A jelenleg az MTK-ban futballozó Némethnek az első idényben a tartalékcsapatban nagyon jól ment a játék, utána az első csapat keretével készült, de megsérült. Végül 2010-ben távozott Liverpoolból.

Németh a Lazio elleni felkészülési meccsen / Fotó: AFP

Németh most a Mediaworks légiós podcastjában beszélt többek között Szoboszlairól is:

"Nem azért fizetnek egy játékosért hetvenmillió eurót, hogy aztán a kispadon ücsörögjön. Biztos voltam benne, hogy Szoboszlai Dominik alapember lesz a Liverpoolban" – mondta Szoboszlairól Németh.

A labdarúgó emellett természetesen beszélt saját karrierjéről, balszerencsés sérülésekről, s már a lehetséges visszavonulásról is.

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Kórházban van Kulcsár Edina, Csutira bízta a gyerekeket

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera is vette, mindenkit otthagyott a megalázott Mbappé

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen