Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.27.

Négyet vágtunk a spanyoloknak, Mészöly csapatát csodálta a világ

Óriási meglepetést okozott 1991. március 27-én a magyar labdarúgó-válogatott.

Napra pontosan 29 éve, 1991. március 27-én olyan meglepetést okozott a magyar labdarúgó-válogatott, amire az egész futballvilág felkapta a fejét. Mészöly Kálmán együttese barátságos mérkőzésen 4-2-re nyert Santanderben Spanyolország ellen.

Összefoglaló a mérkőzésről

Habár akkoriban nem volt akkora a különbség a két nemzet válogatottja között, mint manapság, a spanyol csapatot jóval magasabban rangsorolták. Ráadásul másfél évvel korábban, világbajnoki-selejtezőn, 4-0-ra verte a magyar együttest. A spanyol szurkolók újabb gálára számítottak, mert elővételben mind a harmincezer jegyet elkapkodták.

Csalódniuk kellett, mert Mészöly gárdája fütyült a papírformára. Az első félidőben csak azért volt 1-1 az állás, mert játékvezető, les címén, tévesen érvénytelenítette Kiprich József szabályos gólját. A szünetben beállt a korszak akkori két legjobb spanyol labdarúgója, Butragueno és Michel, de ők sem segíthettek. A második játékrész elsöprő magyar fölényt, és végül 4-2-es vendégdiadalt hozott.

A teljes mérkőzés Lőrincz Emil kommentárjával:

Kiprich és Lőrincz Emil két-két gólt szerzett. Utóbbinak ez volt az ötödik válogatott mérkőzése, és három góllal állt. Az 1991-es teljes meccs Lőrincz audiokommentárjával megtekinthető, számos részletet elárul a siker hátteréről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó