Liverpool

141 találat
KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Nincs könnyű helyzetben a Liverpool magyar focistája.

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

A szeptemberi mérkőzésük óriási port kavart.

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

A magyarok tetszését sem nyerte el mindig.

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

Újabban ott rúgnak bele, ahol tudnak.

KIAJOBB

Szoboszlai bajban, gólerős középpályás lehet az új edző első igazolása

Már a távozási szándékát is bejelentette.

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

Két különböző liverpooli történet.

TÜZELŐÁLLÁS

„Húzz már el innen!” – Szoboszlait nem kímélik, betelt a pohár a szurkolóknál

Szoboszlait az újságírók mellett a drukkerek sem kímélik.

KIAJOBB

Szoboszlai megint kimarad? Ezért kaphatott perceket a magyar focista

Szerda este városi rangadó vár a Liverpool focicsapatára.

KIAJOBB

Ebből mi lesz? Szoboszlai Dominik balhés edzőt kaphat Liverpoolban

Élőben nézte a csapat játékát.

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

A Liverpool a nagy fordítások mestere.

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

Sok bántó megjegyzést kap a középpályás.

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

El is tűnt a közösségi médiából a magyar középpályás.

OLDALVONAL

Angliában sem hisznek Szoboszlaiékban, csoda kell a Liverpooltól

A címvédő Manchester Citynek a legkönnyebb a sorsolása.

KIAJOBB

Hónapok óta várunk erre a hírre, ő lehet Szoboszlai új edzője

A tréner igent mondott, jöhet a tárgyalás a klubbal.

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik erre nem büszke, itt a kínos adat a Liverpool focicsapatáról

Valami nagyon hiányzik a csapat teljesítményéből.

TÜZELŐÁLLÁS

„Nem szeretném többet látni a szezonban” – Szoboszlainak üzentek a drukkerek

Egyre megosztóbb Liverpoolban a középpályás.

KIAJOBB

Szoboszlainak nem volt szerencséje, szomorú nap a Liverpoolnál

A magyar középpályás több gólt is szerezhetett volna.

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

„Sebzett vad” ellen következik hatpontos rangadó.

TÜZELŐÁLLÁS

Szoboszlaiék álla leesett, aztán jött a bombagól Liverpoolban

Kellemetlen meccsen van túl az angol listavezető.

KIAJOBB

Szoboszlai máris üzent, így lehet bajnok a Liverpool

Jürgen Klopp képtelen ötlettel állt elő.

KIAJOBB

Szoboszlai nagy húzása kellett a Liverpool győztes góljához

Az FC Liverpool a Brightont fogadta.

KIAJOBB

Fontos meccs jön, Szoboszlai Dominik újra nagyot alakíthat Liverpoolban

Emlékezetesre sikerült az októberi forduló.

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

Különleges bejelentést tett a Liverpool labdarúgója.

TÜZELŐÁLLÁS

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Úgy érzi, hogy félrevezetették őt.

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

A drukkerek sejtik, miért esett ki a Liverpool.

KIAJOBB

Minden magyar a szívéhez kapott, Szoboszlai őrjöngve esett össze fájdalmában

A Liverpool magyar játékosa emlékezetes meccset hozott össze.

OLDALVONAL

Marco Rossi már a búcsúról beszél; Szoboszlait hálószobában videózták le

A Ripost legolvasottabb sport témájú cikkei a héten.

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

Vasárnap újra történelmi meccs vár a Liverpoolra és magyar középpályásra.