Létrehozva: 2015.12.12.

A szüleit hibáztatja kövérségéért a 300 kilós szerencsétlen nő

A 33 éves amerikai Nikki Webster közel 300 kilót nyom, õ az egyik résztvevõje a TLC tévécsatorna brutálisan elhízottakról szóló sorozatának. De rajta kívül megjelenik a show-ban egy 341 és egy több mint 400 kilós férfi is.

A közel 300 kilót nyomó Nikki Webster a szüleivel él, és ételfüggőnek tartja magát. Saját bevallása szerint nem tudja megállni, hogy egyen, pedig tisztában van vele, hogy szenvedélye az életébe is kerülhet. A harmincas évei elején járó lány szerint tragédiájának legfőbb oka az, hogy szülei semmit sem tesznek függősége ellen – sőt,

liften küldik fel neki a kaját, hogy ne kelljen lépcsőznie.

A TLC tévécsatorna brutálisan elhízott emberekről szóló valóságshow-jában látható is, ahogy Nikki apja három cukros fánkot tesz egy tányérra, és máris küldi a lánya szobájába. Nikki szerint ételfüggését a szülei táplálják, ahelyett, hogy segítenének neki lejönni a cukordrogról. „Azt főzik nekem, amit csak akarok” - panaszkodik a műsorban az elkeseredett nő.

A show másik szereplője egy 26 éves amerikai anyuka, Ashley Bratcher, akit gyakorlatilag az ötéves fia lát el – ő hoz ételt az édesanyjának, és ő végzi a házimunkát is. A harmadik szereplő, Sean Milliken, több mint 400 kilót nyom, saját állítása szerint ételfüggősége a szülei válása miatt elszenvedett trauma következménye. Ma nem tud fél percnél tovább állni.

A valóságshow azonban nemcsak bemutatja a vészesen elhízott szereplőket, hanem segítséget is kínál a lefogyáshoz. Diéta- és mozgástippekkel, orvosi ellátással támogatják a szereplők küzdelmét a kilókkal szemben. Az egyik tavalyi szereplő, az eredetileg 360 kilós Maria McCants most 240 kilónál tart, és évek óta először tudott ráállni a mérlegre úgy, hogy az nem akadt ki a súlyától.

Forrás: Daily Mail

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!