Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.01.27.

Kiderült, miért bukik meg a legtöbb diéta!

Mindent megpróbáltál a szuperegészséges ételektõl az apró adagokig és a rendszeres edzésig, mégsem mennek le a kilók? Ez lehet az oka!

Egy több mint 1000 fő megkérdezésével lezajlott amerikai felmérés szerint az emberek leginkább az étrendre és a rendszeres mozgásra koncentrálnak, ha fogyni szeretnének. Ez persze jogos, ám van egy dolog, amivel a kutatás szerint csak a fogyni vágyók 10 százaléka törődik, mégis az egész diéta sikere múlhat rajta: ez pedig a lelkiállapot. A megkérdezettek 31 százaléka ugyanis azt állította, hogy a kevés edzés áll a fogyása útjában, 26 százalék szerint az ételek jelentik a legnagyobb problémát, 17 százalék szerint pedig az, hogy az egészséges életmód sokba kerül.

Mindössze 10 százalék ismerte el, hogy a lelki egészsége, illetve annak hiánya jelenti az akadályt.

De hogyan is állhat a lelkiállapotunk a fogyás útjába?

Sokunk számára az evés érzelmi jelentőséggel is bír.

A nehéz időkben a „komfortkajákhoz” nyúlunk, és néha még a gyerekeinket is édességgel jutalmazzuk. Az ünnepek jó része az étkezésről szól, és néha nosztalgikusan felemlegetjük a régi idők ételeit.

Akár tetszik, akár nem, az étel nemcsak a testünket táplálja, hanem a lelkünket is.

Egy jó ízű étel után az agy dopamint, azaz örömhormont bocsát ki. A gond csak akkor van, ha ezzel már tudatosan akarunk élni, és azért eszünk, hogy kiváltsuk ezt a jó érzést.

De vajon hogyan alakíthatsz ki egészséges kapcsolatot az étkezéssel? Jó ötlet, ha étkezési naplót vezetsz, de az egyes fogások mellé azt is írd oda, milyen volt a hangulatod, amikor etted. Így felismerheted, ha a rosszkedv miatt nyúlsz az édességek után. Mielőtt nassolni kezdenél, gondold át, hogy vajon azért eszel-e, mert éhes vagy, vagy egészen más okból? Találd meg az éhségrohamok mögötti érzelmek okát, így leküzdeni is könnyebb lesz őket.

 

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Nocsak, Magyar Péter Sátoraljaújhelyen sem tudott igazat mondani – mutatjuk a tényeket!

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

YESSS

Olaszország legkiválóbb múzeuma adott otthont a magyar alkotásoknak a Milan Design Week alatt

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot