Létrehozva: 2016.04.26.

Ennél jobb hír nincs: édességgel tudsz igazán fogyni!

Igen, jól olvastad! Egy tanulmány ugyanis igazán kellemes eredményre jutott. Mostantól vége a lelkifurdalásnak.

A kutatók igazán kellemes megállapításra jutottak. Azt állítják ugyanis, hogy a fogyókúrára kifejezetten kedvező hatással van, ha hetente egyszer a fogyni vágyó egy kis süteménnyel, keksszel vagy édességgel kényezteti magát. Azt mondják ugyanis, hogy akik ennyit megengednek maguknak, azok a hét többi napján sokkal könnyebben és hatásosabban tudják megvalósítani az önmegtartóztatást.

Ez persze túl szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, de a helyzet az, hogy nem csak elméletben jutottak erre a következtetésre, hanem fogyókúrázó alanyokat is vizsgáltak. És a vizsgálat alátámasztotta, hogy tényleg kitartóbban és hosszabban tudtak hatékony fogyókúrát folytatni azok, akiknek megengedték az alkalmankénti „bűnözést”. Mindezeken felül pedig (nem túl meglepő módon) a hetente kis kilengést tartó csoport tagjai motiváltabbak és boldogabbak voltak, mely persze szintén nem utolsó szempont – diéta kapcsán és diétától függetlenül sem.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

vg.hu

Megint bejött a japánok számítása, itt a hibridek aranykora

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Hat országra nagyon megharagudtak az ukránok – Magyarország is köztük van

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

YESSS

Olaszország legkiválóbb múzeuma adott otthont a magyar alkotásoknak a Milan Design Week alatt

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot