Létrehozva: 2017.12.09.

3 egyszerű trükktől fogyott 68 kilót ez a csinos anyuka

Te is küszködsz a szülés utáni súlyfelesleggel? Egy amerikai anyuka sokáig képtelen volt csökkenteni több mint 136 kilós súlyát. Aztán rátalált arra a három trükkre, amelyik megszabadította a súlyfeleslegtõl.

Egy kép többet mond ezer szónál. A 38 éves Emily Puglielli életében is egy fénykép hozta el a változást – egy barát esküvőjén lefotózták az akkor több mint 136 kilós anyukát, aki elszörnyedt. Úgy érezte, ez az a pillanat, amikor tényleg tennie kell valamit.

Emily-nek sok nőtársághoz hasonlóan a szülés után gyűlt meg a baja a kilókkal. Ráadásul egyfajta érzelmi mankóként használta az ételt. Így elsőként az étrendjét és a rossz szokásait kellett megváltoztatnia.

Első lépésként szinte minden szénhidrátot kiiktatott az étrendjéből. Különös szigorral bánt el a finomított szénhidrátokkal, a cukorral, a kenyérrel és a chipsszel. A szénhidrátszegény diétával és a rendszeres gyaloglással az első évben 46 kilótól szabadult meg. Bár továbbra is ragaszkodott az egészséges életmódhoz, a mérleg nyelve 90 kiló táján megállt.

Mivel nem volt elégedett az eredménnyel, Emily kicsit felturbózta az edzésprogramját: futni járt, és spinning-órára is beiratkozott.

Ám ekkor komoly trauma érte: furcsa érzéseket tapasztalt a lábában, és mikor orvoshoz ment, kiderült, hogy eltört egy csigolyája, amely nyomott egy ideget. Az eredmény sajnos gerincműtét lett.

A következő hat hónap nem volt könnyű, hiszen Emily-nek még járni is nehezére esett. Nem csoda, hogy a súlya nem mozdult 88 kilóról, amely körülbelül 20 kilóval volt több, mint amit eredetileg kitűzött. De ő nem az az ember, aki feladja: személyi edzőhöz ment, hogy visszanyerje az erőnlétét. Ebben a helyzetben persze nem a fogyásról szólt a dolog, azért sportolt, hogy képes legyen könnyedén mozogni, felmenni a lépcsőn, vagy gond nélkül bekötni a cipőjét.

Végül azonban a súlyán is látszani kezdett az edzés, ma 68 kiló, és erősebbnek érzi magát, mint valaha. Amikor belefogott az életmódváltásba, még elképzelni sem tudta, hogy egyszer guggolásokat csinál majd, vagy 5 kilométeres futóversenyeken indul. Az önbizalma is megnőtt, amióta lefogyott, ez pedig az élet minden területére kihat. Saját bevallása szerint ma már nem fél új dolgokat kipróbálni, vagy új embereket megismerni. A gyerekeinek is megpróbálja mindezt átadni: reméli, hogy a jó példa ragadós, és a kicsik is megtanulják, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét.

„Az alapelvem, amire minden nap emlékeztetem magam: ne te legyél a legutolsó a fontossági sorrendben” - mondja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

YESSS

Olaszország legkiválóbb múzeuma adott otthont a magyar alkotásoknak a Milan Design Week alatt

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot