Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.19.

Négy keréken a Balatoni borvidéken

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a népszerû Magyar Borok Útja Rallye, melynek 100 autóból álló mezõnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel.

Szerző P. Petra

Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat. A verseny női házigazdája és műsorvezetője Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője, a köztestület Zala megyei elnöke lesz, férfi műsorvezető párja pedig Buda Márton, aki női kollégájával ellentétben első alkalommal vesz részt a rendezvényen.

Alig több mint egy hét múlva, augusztus 26-án péntek reggel a budapesti Kincsem Parkban felbőgnek a motorok, és a Magyar Borok Útja Rallye 100 autóból álló mezőnye nekivág a mintegy 700 kilométeres versenytávnak, és felfedezze a teljes Balatoni Borrégiót, benne a Badacsonyi, Balatonboglári, Balaton-felvidéki, Balatonfüred-Csopaki, Nagy-Somlói Borvidék, Zalai Borvidéket. A Magyar Borok Útja Rallye egyik kiemelt célja, hogy felfedezze és bemutassa Magyarország szebbnél-szebb tájait és borvidékeit.

Idén 17 pincészethez látogatnak el, az ismert nagy nevektől az egészen kicsi, ámde magas színvonalon működő családi vállalkozásokig, köztük Borbély Családi Pincészethez, Canter Borházhoz, Cezar Pincészethez, Csali Szőlőbirtokhoz, Fáncsi Hegyi Pincéhez, Fischer Borászathoz, Folly Arborétum és Borászathoz, Kancellár Birtokhoz, Koczor Pincészethez, Kristinushoz, Lídia Borházhoz, Liszkay Pincészethez, Pócz József Pincészetéhez, Sípos Borházhoz, Szt. Kristóf Pincészethez, Tornai Pincészethez, Villa Tolnay Pincéhez.

„Egy pohár bor olyan, mint egy jól megírt regény. Izgalommal kóstolod meg, és minél többet akarsz megtudni róla. A Minden évben más, hiszen más az időjárás is, fejlődnek a borászok és a pincészetek, minden évben új és izgalmas dolog várni és megkóstolni az elmúlt év eredményét. Sokszor nem tudunk kellő időt szentelni azokra a gasztronómiai, kulináris és turisztikai élményekre, amelyekre egyébként vágyunk és igényünk van. Ezt próbáljuk bepótolni, orvosolni azzal a csodálatos három nappal minden évben, amit együtt tölthetünk a versenyzőinkkel a Magyar Borok Útja Rallye-n.”

– mondta Megay Róbert Péter, a Rallye szervezőbizottságának elnöke.

„Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a várt száz autós álomhatárt, és a törzsvendégnek számító baráti társaságok mellett új indulókat is köszönthetünk, köztük kiváló agrár szakembereket, közéleti személyiségeket, vállalkozókat és sportolókat egyaránt. Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta felkérésünket a XXI. Rallye női házigazda szerepére Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője, a köztestület Zala megyei elnöke.”

– tette hozzá a főszervező.

A tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés népszerűsítés hagyományosan kiemelt célja a Magyar Borok Útja Rallye versenysorozatnak. A versenyzés óráiban a borkóstolás minden résztvevő számára szigorúan tilos, napközben a mezőny egymásra, a versenyre, a csodálatos tájra, a vendéglátó borászokkal való találkozásra és beszélgetésre, a borászat működésének és filozófiájának megismerésére, valamint az általuk kínált finom falatokra koncentrál. A kitűnő hazai borok megízlelése természetesen nem marad el, a szálláshelyre visszatérve, az aznap meglátogatott borászok mutatják be és kóstoltatják legfinomabb tételeiket.

A Magyar Borok Útja Rallye háziasszonya tehát Süle Katalin, férfi párja ezúttal Buda Márton lesz, akinek a hangját a legnépszerűbb közrádió hangjaként szerette meg az ország az elmúlt években.

„Tavaly a kamara képviseletében vettem részt a XX. Magyar Borok Útja Rallye-n. Nem vezettem, csak az itinert olvastam, de így is nagyon élveztem minden egyes percét. A Rallye közlekedésbiztonsági küldetését utazó nőként és családanyaként én magam is fontosnak tartom. Utazás közben a gyerekekkel folyamatosan tanuljuk a szabályokat, így úgy érzem, hogy ők is felkészültek a biztonságos közlekedésre. Az egy évvel ezelőtti versenyen olyan helyekre sikerült eljutnom, ahova valószínűleg nem látogattam volna el, mert nem azok a kimondott turisztikai célpontok. Olyan gyöngyszemeket láttam, amelyek örökre megmaradnak emlékezetemben. Úgy gondolom, a rendezvénynek az is egy fontos üzenete, hogy találjuk meg helyben a saját értékeinket." – mondta a sajtótájékoztatón Süle Katalin.

Versenyzőként évek óta ott van az autós Magyar Borok Útja Rallye mezőnyében, a hazai és nemzetközi járműipar elismert szereplőjeként kiemelten fontosnak tartja az autósok-motoros társadalom biztonságos közlekedését, továbbá a közlekedés résztvevőinek békés egymás mellett élését Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

„Szeressük és tiszteljük egymást, a közlekedés többi résztvevőjét, és tartsuk be azokat a szabályokat, melyek saját magunk és mások érdekében is fontosak! Csodálatosak a magyar tájak és azok az útvonalak, ahova ezek a versenyek eljutnak, nekünk az a dolgunk, hogy ezt felelősségteljesen élvezzük, így mindannyiunk számára élmény lesz ez a három nap.” – emelte ki Knezsik István.

A XXI. Magyar Borok Útja Rallye fővédnökei dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lesznek. A szponzorautókat biztosító autós márkák mellett a rendezvény szervezésében és lebonyolításában idén is szakmai partnereink a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 

Szerző P. Petra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Tom Cruise megdöbbentő gesztust tett Victoria Beckham születésnapján - sosem gondoltad volna róla

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van