Létrehozva: 2018.05.14.

Különleges Koronázási Hétvégére készül a Gödöllői Királyi Kastély!

Június 9-10-ig múltidézõ programok sokaságával várják a családokat.

Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya, a Gödöllői Királyi Kastély feledhetetlen programok sokaságával kíván megemlékezni Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-án történt megkoronázásáról. Hazánk egyik legpompásabb környezetében öltöztetheti mindenki a szívét és lelkét ünneplőbe, ahogyan azt a királyi család tagjai és a város lakói is tették minden évben.

A rendezvény évről évre sok látogatót vonz, amely nem csak a mesés környezetnek, hanem a családias, vidám hangulatú programoknak is köszönhető.

A szervezők természetesen nem csak az előadások és a programok során gondoltak minden korosztályra, hiszen napközben a „Terítéken a fehér arany” című tárlatvezetéseken lehet részt venni.

A Levendula Játszóház is várja a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt az Öltözz királylánynak, Találj ki a labirintusból! nevű játékos foglalkoztatóval. Lesz még fegyver és harci jármű bemutató, valamint a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység játékos toborzója. Ezen kívül kézműves vásár, Kürcsi-őskalács, Lacikonyha, kenyérlángos és sok egyéb finomság várja a látogatókat.

 

„Éld át a múltat!” – életképek az állandó kiállítás termeiben

A királyi család gödöllői kastélyban töltött mindennapjaiba nyernek bepillantást látogatók, az eredeti, ma már múzeumi környezetben. I. Ferenc József uralkodót és Erzsébet királynét elkísérte Rudolf trónörökös, Mária Valéria hercegnő és az udvarhölgyek, társalkodónők, hadsegédek, nevelők és szolgálók sora. „Keringőzzön a Császárral!” – császárkeringő, a királyi pár és a főurak táncát óránként lehet megtekinteni a díszteremben.

Egy biztos, aki ezen hétvégén a kastélyt választja, az egész családjával kellemes, szívmelengető élményekkel, s örök emlékekkel tér majd haza. 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

mandiner.hu

Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van