Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.27.

Csodát tettek az MVM önkéntesei

Az MVM Magyar Villamos Mûvek Zrt. és az MVM Partner Zrt. immár 11. alkalommal rendezte meg a "Legszebb napom" elnevezésû élménynapot hátrányos helyzetû, tartósan beteg, fogyatékkal élõ, mozgáskorlátozott gyermekeknek.

Közel 800 gyermeket és kísérőiket varázsolt el az MVM Csoport 100 önkéntes munkatársa a Millenáris Parkban a vállalatcsoport 11. MVM Élménynap „Legszebb napom” rendezvényén.

„Nagy öröm látni, hogy nemcsak a gyerekek boldogok a programoktól, az ajándékoktól és a finomságoktól, de az önkéntesek arcáról sem hervad le a mosoly – látszik, örülnek, hogy itt lehetnek, hogy örömet szerezhetnek” – mondta egy szülő az egyik kézműves asztal mellett állva.

Valóban, az önkéntesek fáradtság nélkül állták a gyerekek rohamát, segítettek nekik a hangszerek megismerésében, az arcfestésben, gyöngyfűzésben. Az egyikük, Tímea azt mondta, megrendítő szembesülni azzal, mennyi mindent lehet tanulni a fogyatékkal élőktől. „A gyerek számára mindenki értékes valamiben. És ezt a lelkesedést nem lenne szabad elfelejtenünk az év többi napján sem” – foglalta össze.

Az MVM Csoport számára kiemelten fontos a jövő generációjának támogatása, ezért igyekeznek olyan lehetőségeket teremteni, amely a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését, gyógyulását segíti. „Felelős energetikai vállalatcsoportként feladatunknak érezzük az esélyegyenlőséget segítő aktivitások támogatását, főleg, ha ezzel hozzájárulhatunk a nehéz sorsú gyermekek boldogulásához” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalatcsoport idén 12 intézmény, kórház és gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek adott át közel 100 millió forint támogatást. A támogatásból épületeket újítanak fel, speciális orvosi műszereket vásárolnak, vagy betegellátó eszközöket pótolnak.

Idén az Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány, a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, a Zabszalma Alapítvány, a Motivál-ló Alapítvány, a Daniló Sportegyesület, valamint az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ képviselője vehetett át támogatást Kóbor Györgytől, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatójától és Czinege Kornéltól, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatójától.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van