Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.12.

Gyermekkórházakat és alapítványokat támogat az MVM

Idén 12. alkalommal rendezték meg az Élménynap „Legszebb napom” rendezvényt. Több száz nehéz sorsú gyerek szórakozhatott egy napig önfeledten.

Szerző Ripost

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. a „Legszebb napom” elnevezésű Élménynapot, amelynek célja, hogy felejthetetlen élményt szerezzen a tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű gyermekeknek. A két vállalat önkéntes dolgozói csapata által vendégül látott több mint nyolcszáz gyermek egész napos programokon, kreatív és tudásukat fejlesztő játékokon vehetett részt a Millenáris Parkban.

Az eseményen a két vállalat vezetői a gyermekek oktatását, nevelését és gyógyulását segítő alapítványoknak adtak át adományt. Az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. az elmúlt 12 évben már összesen több mint 800 millió forinttal támogatott jótékonysági szervezeteket, alapítványokat – többek közt betegellátó eszközök pótlásában, speciális orvosi műszerek beszerzésében, épületfelújításban, illetve alaptevékenységük ellátásában.

A támogatott szervezetek

Ebben az évben a Gyermekleukémia Alapítvány, a Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány (Bolyai Gyermekotthoni Központ), a „Nem maradsz egyedül” Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon), a Miklós Téri Gyermekekért Alapítvány (Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon), a Zsótér Pál Alapítvány (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI), a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, a Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány, az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány, a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, illetve a Bethesda Kórház Alapítvány vehette át a támogatást.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Ilyenkor a legjobb a virágos udvarokkal teli Córdobában lenni

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van