Létrehozva: 2021.07.08.

A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét

A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely 300 kövület adatait vetette össze klímamodellekkel.

A Homo sapiens faj mintegy 300 ezer éve alakult ki az emberi nemen, a Homón belül. Alfaja a Homo sapiens sapiens, vagyis a mai modern ember, amely jóval nagyobb termettel és háromszor nagyobb aggyal rendelkezik, mint az egymillió éve élt emberek.

Régóta folyik a vita arról, milyen tényezők támogatták az ember ilyen irányú fejlődését.

A Cambridge-i Egyetem és a Tübingeni Egyetem tudósai a vizsgált 300 kövületnél – melyek kora mintegy egymillió évre nyúlik vissza – meghatározták, milyen hőmérséklet, mennyi csapadék és milyen egyéb éghajlati viszonyok jellemezték az adott egyed életkörülményeit

.

Eredményeikről a Nature Communications című tudományos lapban számoltak be. Arra jutottak, hogy szoros kapcsolat van a hőmérséklet és a test mérete között, bizonyítva, hogy a klímának fontos szerepe volt ebben az időszakban a testméret alakulásában – írja a The Guardian.

„Minél hűvösebb van, annál nagyobbak az emberek. Ha nagyobb vagy, nagyobb a tested, akkor több hőt termelsz, de viszonylag kevesebbet veszítesz el, mivel a tested felszíne nem tágul ugyanolyan mértékben” – mondta Manuel Will, a Tübingeni Egyetem szakértője, a tanulmány vezető szerzője.

A klíma és a testtömeg közti kapcsolat egybevág a Bergmann-féle biogeográfiai szabállyal, mely szerint hidegebb környezetben nagyobb a testtömeg. Ez megfigyelhető például olyan fajoknál, mint a medvék: a Déli-sarkvidéken élő jegesmedvék például jóval nagyobb tömegűek, mint a melegebb éghajlaton élő barnamedvék.

„Ez nem teljesen meglepő eredmény, de érdekes látni, hogy ebből a szempontból evolúciónk nem is annyira tér el más emlősökétől” – fogalmazott Nick Longrich, a Bathi Egyetem Milner Evolúciós Központjának munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban.

A tanulmány összefüggést talált az agy mérete és a klíma között is, de az eredmények szerint a környezeti tényezőknek jóval kisebb hatása van az agy, mint a test méretére. Ez azt bizonyítja, hogy az agy és a test mérete különböző evolúciós nyomás alatt áll és különböző okok miatt növekszik. A tudósok arra jutottak, hogy a hőmérsékletnek nincs hatása az agy méretére, ehelyett inkább a stabilitás a döntő tényező: a stabilabb klíma nagyobb agyat eredményez.

Egy nagy agy működtetéséhez sok energiára van szükség. Stabil környezetben több élelem található állandó jelleggel, így valószínűleg elég tápanyag áll rendelkezésre az energiaszükséglet kielégítésére – fogalmazott Will.

Arra is találtak jeleket, hogy az agy méretére a viselkedésbeli változások, például a vadászati stratégiák alkalmazása is hatással lehetett. Ezek a jóval közvetettebb tényezők rávilágítanak arra, mennyire összetett folyamatok vezettek az emberi evolúcióhoz.

Will kiemelte: az evolúció folyamatosan tart, de ma más tényezők hatnak, mint egymillió éve. „A múlt utalhat a jövőre, tanulhatunk belőle. De nem vonhatunk le egyszerű következtetéseket. Miközben most azt látjuk, hogy a klíma egyre melegszik, nem következtethetünk ebből arra, hogy az emberek teste emiatt egyre kisebb lesz” – véli Will.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van