Létrehozva: 2021.09.11.

Titokzatos ládákat mosott partra a víz Brazília partjainál

Titokzatos ládákat mosott partra a víz Brazília északkeleti partjainál. Egy hónap alatt több mint 350 láda került elő az északkeleti Serpige állam különböző strandjairól.

Az állam környezetvédelmi hatósága, az Adema egy forródrótot is életre hívott, ahol az emberek jelezhetik, ha újabb ládát találnak.

„Minden nap újabb partszakaszról érkezik telefonhívás” – mondta Jefferson Torres, a forródrót munkatársa.

Tudósok megállapítása szerint nagy valószínűséggel egy német hajóról származnak, mely 1944-ben süllyedt el a brazil partoknál.

Az elszíneződött, barna tárgyakat titokzatos dobozoknak (portugálul: caixas misteriosas) nevezik, valójában azonban kaucsukbálák, amelyek az elsüllyedt hajó fedélzetén lehettek – vélik Luis Bezerra tengerbiológus, a Ceará Állami Egyetem munkatársa és kollégái. Egy-egy ilyen bála átlagosan 80 kilogrammos.

Luis Bezerra, Carlos Teixeira és Rivelino Cavalcante kutatók kezdtek foglalkozni a bálák rejtélyével. Bezerra már 2019-ben talált egy ilyen „dobozt”.

Ami elsőként feltűnt a biológusnak, az a dobozon élő tengeri makkok jelenléte volt: ezek az állatok csak a nyílt vízben élnek meg. És mivel kifejlett állapotban voltak, valószínűleg már régóta úton lehettek.

A dobozon a Product of French Indochina (Francia-Indokína terméke) felirat állt. Ebből is látható volt, hogy a bálák régiek. A mai Laosz, Kambodzsa és Vietnam területén lévő francia gyarmat ugyanis 1954-ig létezett.

Carlos Teixeira és munkatársai ezt követően gyűjtöttek információt a Rio Grande elsüllyedéséről. A német blokádtörő 80 éve Japánból indult és Brazília partjaitól ezer kilométerre süllyedt el, miután a szövetségesek egy hajója felfedezte.

Pontos helyét Daved Mearns brit hajóroncskutató határozta meg: a Rio Grande Recife városhoz közel fekszik. A hajó időközben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe mint a legmélyebbre elsüllyedt hajó: 6000 méteres mélységben található.

Matematikai modellekkel a szél és áramlatok alapján a tudósok kiszámították, hogy a bálák valóban erről a hajóról származhatnak.

A különleges rakomány már három éve, minden év második felében tünedezik fel rendszeresen Brazília északkeleti részén, mintegy 1600 kilométeren.

Azt, hogy ez több mint 80 évvel a Rio Grande elsüllyedése után történik, Bezerra a hajóroncs természetes szétesésére vezeti vissza.

A tengeri teknősök védelmével foglalkozó brazil Projeto Tamar szervezet szakértői aggódnak amiatt, hogy a kaucsukbálák veszélyt jelenthetnek a teknősökre, mivel azok „megehetik a gumit és megfulladhatnak tőle” – véli Fábio Lira biológus.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van